Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/3)

1969-08-22

r ... ~i Ott vegyék hatáskörbe ahol ismerik, ahol dolgoznak, e vonat­kozásban bátorítottuk pártszerveinket., Ez az elv a mi kerüle­tünkben azért is fontos, mert értelmiségi munka jellegű kerü­let, s az értelmiség egy része az érdemi munka helyett oda ka­csingat ahonnan egzisztenciálisan függő Hangsúlyoztuk azt is, hogy minden vezető íunkció, politikai funkció* Nem lehet.engedményeket tenni még olyan posztokon sem, mint az osztályos főorvos, mondván azt, hogy e téren a szakmai munka az elsődlegese A hármas követelmény figyelembe vétele igen fontos a mi ke­rületünkben. Az osztályos főorvos az osztályán kialakult han­­gulatért is felelős. Azt is minősitani kell, hogy egy vezető mellett milyen káderek nevelődnek. A kerületi káderek alkal­masak-e a feladatokra. Céltudatosabb képzési tervet kell ké­szíteni. A személyzeti előadók érdemi munkát kell, hogy végezzenek, nem­csak kádernyilvántartásto Avzt tapasztaltuk, hogy a párttagok ö­­römmel fogadták a határozat megjelenését* A pártszervek döntés)., illetve véleményezési jogot kaptak a káder-politikai munka vég­zése szempontjából. A hármas követelmény tartalma közérthetővé vált széles rétegekben £s ezt a gyakorlatban ellenőrizni tudja. A politikai megbizhatóság követelményének következetes érvénye­­sülése kerületi szinten nem minden vezető-posztban lévő elvtérs­­nál valósul meg. A kédermunka objektivebbé vált a kerületben, miután a kollektiva is véleményt nyilváníthat, s ezzel a szub­jektivizmust csökkenteni lehetett. Hatékonyabbá vált a kádernevelő mujika, bár itt voltak negativ tapasztalatok is. A listára való felvételnél is ki kell küszö­bölni a szubjektív szemléletet. Azt gondolták egyes vezetők, hogy ez a határozat kampány jellegű.. Az objektiv feltételek sem voltak megfelelőek: nyugdijaztatás, szakmai megbecsülés, felsőbb szervek kádermunkájának követke­zetlensége. A hatásköri és véleményezési listán lévő káderek ; számát növelni kivárták. Ez a törekvés volt tapasztalható a | Pártbizottság részéről is, hogy jobban ismerjük meg a Pártbi­zottság hatáskörébe tartozó káderek szakmai és politikai kép­zettségét. L-----— |

Next

/
Oldalképek
Tartalom