Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1968-07-30
|"- A sokat vitatott kórdós.1c között szerepel a fiatal kádo-rokkol, az uj örökkel való törődós és rendszeres^foglalkozás. Bíráló megjegyzések is elhangzottak, - Tanács apparátusában - arra vonatkozóan, hogy egyes fiatalok az el-múlt időszakban számításból jötuok az al 1 aaapor <_.t usbe. ^ dolgozni, mert amikor lakást kaptak, a kis fizetésre hivatkozva kiloptok. _ Egyébként gyakoribb az a vélemény, hogy a fic-.bc.lok bőbe sógo bocsiilot jSon dolgozil:, és non föltétlenül ssánitésbél vállalja a munkát. , _ Többen hangsúlyozták, hogy a káderek nevelősénél meg moll teremteni az egységet, vagyis biztosítani kell, hoöy a ^ pártszervezet az állami vezetés és a személyzeti apparátus egységes megítélés alapján foglalkozzon az emberekkel es no különböző nézőpontból. „ , „ Számos helyen foglalkoznak azzal, hogy a felső yozeto káderek, de esetenként még az alsóbb szintű vezetők 1S lG vannak terhelve a szakmai feladatokkal és nincs idejük a beosztottakkal való foglalkozásra. A Xll.korüloti Tanács taggyűlésén szóvátették, hogy az elmúlt 10 év alatt a feladatok a duplájára növekedtek, de a létszám nem változott. Ugyanakkor vannak olyan munkátörülötök is,ahol nem olyan feszített a munkatempó, ez azonban a fizecesek ^er állapitásánál nem jelentkezik. ^ M- Hivatali, intézményi pártszervezeteknél ismételten szobakerült, hogy az egyes osztályok és csoportok közötti együttműködés nem a legjobb, mert az élő .eleven kapcsolatokon alapuló együttműködés helyett, lovelozgotés, sok esetben bürokratikus merevség tapasztalható. _ Vitatott volt a személyzeti és munkaügyi osztályok munkaköri elhatárolása is, mert egyes helyeden « móLal-fii vezetők nimkalrörébo túl sok ember tartozik /Vendéglátóipar/ is'emellett a hatáskörük még munkaügyi feladatokkal is keveredik.-It f '- 5 -i------_i