Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1963-06-21
I— —1 “ 11 ~ kísérletek előkészítése és elvégeztetése úgyszólván megoldhatatlan,, Az általános iskolák alső tagozatában 1963oszeptemberétől bevezetésre kerülő uj "Környezetismeret” című tárgy pld„ égetően szükségessé tesz bizonyos alapfelszerelés beszerzését, de iskoláink egyrésze még megvásárlás esetén sem tuaja ezeket - szertárhelyiség hiányában - elhelyeznie A tanulók egyéni hajlamai a különböző szakkörökben bontakozhatnának ki igen hatékonyan, ae a váltakozó tanítás a szakköri foglalkoztatásokat is igen erős korlátok közé szorítja. Iskoláink szinte elképzelhetetlenül túlzsúfoltaké /A Városmajor utcai általános iskola tanulói zsúfoltsága pld, ötszöröse/ ^ Cc/Elég sok probléma és túlterhelés adódik a munka aránytalan elosztásából is, Ezen azonban mindenekelőtt az alapszervezetek vezetőségének és az iskolák igazgatóinak kellene segitenio Megnehezíti az oktató-nevelő munka színvonalának emelését az a tény is, hogy a tantestületek sok túlórával kénytelenek dolgozni,, Ezt a helyzetet még tovább nehezítették a szülési szabadság felemelésével kapcsolatos helyettesítések. Határozott intézkedéssel meg kellene szabadítani az iskolák vezetőit /igazgatók és igazgatóhelyettesek/ a rengeteg adminisztráció és gazdasági munka konkrét végzésétől,, Az ehhez a munkához jobban értő szakember beállítása minőségileg jobb munkát eredményezne és végeredményben gazdaságilag is olcsóbb lenne,, 4o A kerületi Pártértekezlet határozata kimondja, hogy a pártszerve eteY 'fontos "feladata a dolgozok általános müveTts/genek fejlesztése. Hőnek egyik fontos" területo“a ” dolgozok általános és középiskolai7 “ Kerületünknek jelenleg három iskolájában működik esti és levelező tagozat. /Táncsics (Jimnázium 12 csoport 4o5 fő; az önálló esti és levelező Technikum 35 csoport 1457 fő és dolgozók esti általános iskolája 7 csoport 213 tanuló,/ Ennek a több mint 2„ooo tanulónak az oktatása meglehetősen sok problémát jelent, A sok helyről összekerült és nagyon is különböző alapképzettségű hallgatók oktatásához sem megfelelő tanterv és tankönyv, sem kidolgozott módszerek nincsenek, az esti és levelező oktatásban résztvevő felnőtt hallgatók a gyermekek részére készült tanterv alapján és a gyermekek részére készített tankönyvből tanulnak. Ezenkívül - tekintve, hogy az iskolába járásuk ideje nincs kellőképpen összehangolva munkájukkal - elég gagyfoku a hiányzás. Még mindig gyuk-I