Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.17.a/3)
1963-06-21
korlati oktatás és biztosítsák azt, hogy ezen tárgyak oktatói maximális segítséget kapjanak,, Ugyanakkor segítsenek az alapszervezetek annak megértetésében is, hogy népgazdaságunk helyzete nem teszi lehetővé azonnal valamennyi probléma általánosan való megoldását. Természetesen azt el kell érni, hogy a kerületi oktatásügyi szerveknek legyen egy konkrét - a kerület pedagógusai által ismert - terve arra vonatkozóan, hogyan és mikor fogják a felmerülő jogos igényeket kielégíteni. Ha a Pártértekezlet óta eltelt időszak munkáját értékeljük akkor megállapíthatjuk, hogy ezidő alatt is nőttek a technikai oktatás eddigi eredményei, A jelenlegi helyzetet úgy lehet értékelni, hogy mind az általános iskolában,mind a gimnázíumokban értékes eredmények születtek és olyan hasznos tapasztalatokat szereztünk, amelyek a további mun- _ ka szempontjából is jelentőséggel bírnak. Tovább tisztázó- TM ^ dott 0 pedagógusok és a szülők között a politechnikai oktatás a munkaoktatás célja és feladata. Az általános iskolií^ aofc körében a gyakorlati foglalkozások népszerűvé váltak. Mind az általános iskolás tanulók, mind a gimnáziumi tanulók a politechnikai oktatáson keresztül segítséget kaptak a szakma választáshoz, Ez oktatás eredményeképpen kezd kialakulni a fiatalok között a fizikai munka helyes szemlélete, megismerkednek a fiatalok több olyan művelettel, amelyeket függetlenül attól, hogy milyen pályára mennek a mindennapi életben is hasznosítani tudnak. A felsoroltakon kivül még számos olyan eredmény is jelentkezik, amely még csak kialakulóban van, vagy nem vált általánossá, de igy is jelentős. Például elmondható, hegy a fiatalok elég jelentős számánál a munkaoktatás eredményeképpen növekedett q természettudományos tárgyak iránti érdeklődés és jelentős azoknak a gyenge tanulmányi előmenetelü fiatalok- a mnak a száma is, akiknél a munkaoktatáa területén elért si- ^ kér növelte önbizalmukat és eredményesen visszahatott tanulmányi munkájukra. Megnövekedett a fiatalok érdeklődése a technika fejlődése iránt, közelebb kerültek a nagyüzemi termelés lényegének megértetéséhez, stb. Az elkövetkezendő időben » a felsorolt eredmények elfogadása esetén is » még néhány területen szükség van az eddig elért eredmények további fejlesztésére és megszilárdítására, valamint a politechnikai oktatás és a munkára nevelés tárgyi feltételeinek további fejlesztésére, mert ezen a területen még rengeteg a tennivaló. Ez általános iskolai vonalon mindenekelőtt a következőket Jelentig • ~ ’ i Megfelelő tantervekre van szükség. Úgy látjuk ezzel bizto*"» 6 <°* •v'