Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1985-02-16
Kerületünk pártszervezetei - a pártonkívüliek. széles rétegeinek bevonásával - megvitatták " A Magyar Szocxalista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XIII. kongresszusára " című dokumentumot. A taggyűléseken élénk vita alakult ki. Mindenütt nagy érdeklődéssel tanulmányozták a dokumentumot, megértették és átérezték annak jelentőségét s a velejáró fele lősséget, hogy országos fontosságú, a jövőt meghatározó politikai kérdésekben igénylik véleményüket. Ennek tudatában - jobbító szándéktól vezérelve - mondtá el gondolataikat. A hozzászólások a felelősségérzeten túl érzelmeket keltők, szenvedélyes, a hibákról szólva olykor indulatos megnyilatkozások voltak. A felszólalásokban a társadalom egészéért érzett felelősség, a más rétegek, korosztályok sorsával való törődés nyilvánult meg. A szenvedélyesség elsősorban ered ményeink féltéséből, a szocializmushoz való elkötelezettségből fakadt; főként azoknál az elvtársaknál, akik fiatal koruktól nyugdíjazásukig - és az esetek többségében azóta is - nagyon sokat tettek és tesznek a szocializmus építése érdekében. r n L-----------------_j