Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1985-02-16

Az elmúlt években sor került a kutatóbázis felülvizsgálatára. Létrejött az Izotóp Intézet Izinta leányvállalata, valamint a KFKI, a Számítástechnikai Koordinációs Intézet és a VIDEOTON gazdasági társulásaként működő Számítástechnikai Kísérleti üzemi Betéti Társulás. Kutatóintézetből alakult ki a MIKI Méréstechnikai Fejlesztő Vállalat. A Magyar Tudományos Akadémiától az Egészségügyi Minisztérium irányítása alá került a Mikrobiológiai Kutatócsoport. Vidéki egységekkel bővült, újabb feladatokat kapott a Csilla­gászati Kutató Intézet. Megerősödött a Központi Fizikai Kutató Intézet több ágazatot érintő feladatok megoldására hivatott kutatóközponti helyzete. A legtöbb vitát a kutatóintézetek létszámcsökkentése vál­totta ki. Ez valamennyi kerületi kutatóintézetünket érin­tette, a kisebbeket súlyosabban és érzékenyebben. A viták mögött jól érzékelhetően az a vélemény húzódott meg, hogy a vezetésnek a létszámcsökkentéssel elérni kivánt céljai valójában elérhetetlenek. E szemlélet szerint ugyanis nincs lehetőség számottevő témakoncentrációra, sem a kuta­tóállomány minőségi színvonalának — a gyengébbeknek más munkakörbe irányításával való - emelésére. Az intézetek a létszámcsökkentést formálisan hajtották végre. Sem számottevő témakoncentrációra, sem a kutatóállomány minősége javítására nem került sor. Ennek egyik következménye, hogy az eleinte igen nehéznek látszó feladatot csekély ráfordítással, említésre érdemes emberi problémák nélkül valósították meg, a másik azonban az, hogy csupán elodázták számos probléma megoldását. A formális megoldásnak a kisebb intézetekben olyan következ­ménye is volt, hogy ott fiatal munkatársakat ebben az idő­szakban felvenni nem tudtak. A nagy intézetekben / KFKI, Izotóp Intézet / a felvett fiatalok száma nem csökkent. r n- 12 -L --------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom