Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1985-02-16
r h- no -rl-.-. Balatoni István - kerületi Rendőrkapitány Hozzászólásomban egy olyan kérdéskörrel kivárok foglalkozni, amelyről - közvetlen vagy közvetett formásán - több helyen konkrétan, megfogalmazva szól a Pártbizottság beszámolója, a XIII. Kongresszus Irányelvei és az ezzel kapcsolatos állásfoglalás, és amelyet az előttem felszólalók is több vonatkozásban már érintettek, övezetesen: az állampolgári fegyelem, az emberek magatartása és a közbiztonság alakulásának néhány összefüggées, egyes kedvezőtlen tendenciákra, továbbá az ezzel kapcsolatos feladatainkra szeretném a figyelmet felhívni. A beszámoló a szocialista törvényesség és a közrend, közbiztonság helyzetét értékelve helyesen állapítja meg: "kerületünkre a törvényes rend jellemző". Az elvétve előforduló és többségében kisebb súlyú politikai jellegű bűncselekmények mellett a beszámolási időszakban kerule- ^ tünkben évről évre emelkedett az ismertté vált köztörvényes bűncselekmények, valamint az ismertté vált bűnelkövetők száma. Jgen magas a büntetett eloeletüek aranya. A lakosság nyugalmát súlyosan megzavaró erőszakos, garazda jellegű bűncselekmények részaránya alacsony, de az állampolgárok közhangulatát kedvezőtlenül befolyásolta, hogy a személyek javait károsító betöréses lopások és a gépjármüvekkel kapcsolatos jogsértések gyakoribbá váltak. Ugyancsak közhangulatot rontó tényező, hogy egyrészt a társadalmi tulajdont károsító, valamint a gazdasági bűncselekmények^részaránya 7-lo SS* között mozog, másrészt, hogy a rendőri megelőző, felderítő munkát csak az utóbbi hónapokban sikerült támadóbba tenni a korrupcióval, a különböző visszaélésekkel napcsolatoo jogsértésekkel szemben. A kialakult és imént vázolt helyzetre tekintettel - a kétségtelenül meglévő eredmények ellenére is - önámitás lenne arról szólnunk, hogy kerületünk közrendjét, közbiztonságát a beszámolása. időszakban, javítottuk volna.----------------------------------------------------------------------------------