Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1985-02-16
Sokan azt mondják, hogy minek tanulni, tehát elvégzik kettessel is az egyetemet, egyetemi végzettséget nyernek, a diplomát akkor is megkapják. Olyanról én még nem hallottam, hogy esetleg alkalmatlannak nyilvánítanak valakit, mert a tanulmányait úgy folytatja, s ezért nem kap diplomát. A kettessel is megkapja. Itt akár orvosra is gondolok, nem biztos, de pedagógus sem alkalmas ilyen szinten. Szeretnénk emelni a valóságos munka valóságos értékelését. Tisztelnünk kell egymás emberi értékeit és a munka értékét megbecsülni. Ezt magunkban nem tudjuk megoldani. Azért is szólók erről ezen a fórumon. A megváltozott társadalmi helyzetben, akárcsak 40 évvel ezelőttre tekintünk vissza és a napokban sokat emlékezünk, egész más körülmányok vannak, mást követéinek az iskolától. Megváltoztak azok az igények, amelyet az iskolával szemben támasztanak, egyet azonban soha nem tud átvenni a legjobb szocialista iskola sem. A családi nevelést. A családi nevelésben nagy szükség van a gyerekek további fejlődésében, csökkenteni szükséges a magára hagyott, a céltalan, a cinikus gyermekek körét, és ezt csak a szülői házzal való ujtipusu együttműködéssel tudjuk megvalósítani. Abban erősítsük egymást ami a jó. Én fizikából azt tanultam, hogy a hullámok erősíthetik egymást, de gyengithetik is. Néha úgy érzem, hogy nem erősítjük, de gyengitjük egymást. Szó van a beszámolóban arról is, hogy az iskoláknak és az üzemeknek a kapcsolatában más tartalmi változást szeretnénk elérni./Lenne javaslatom. Az iskolák fakultációra kaptak gondolkodásra lehetőséget, mert még a megvalósítésát nem tudtuk megoldani, azonban én is úgy látom, hogy akkor tudunk azon a bizonyos gondon segiteni, amiről Szita elvtárs beszélt, vagy éppen szóltak mások is, hogy az utánpótlás kérdése nehéz, és a pályairányításban tudunk talán nagyobbat lépni, ha olyan fakultációkat hozunk létre, amelyek segítségével az iskolába mehetünk. Én egyről tudok beszámolni. Sikeresnek mondhatom KFKI-val való kapcsolatunkat, amely nagyon gyümöl-i csöző volt a számítástechnikai szakkör tekintetében két éven át* L----------------------~f r n- 106 -