Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1980-02-16

r n- 94 -- bocsánat kimondom - naivan várja, hogy majd csak sorra kerül, mert az hiszi bent van az ő igénye is, nos hát az ilyen szegények, nem fognak soha sorra kerülni. - Azt kifogásolják, az elvtársak, hogy nincs soha olyan kimutatás sem, amely a rendelet alapján készülne és fcimutatáá, hogy hány fiatal házas, hány két gyermekes, stb. kapott lakást. Ezek közül, hány fizikai dolgozó, hány a termelést kö vétlenül irányitó, stb. Kérjük, hogy fokozottabban figyeljenek az adminisztráció és az ezzel foglalkozók számának növekedésére, illetve ennek nagy ve­szélyére. Ez is Hassan évtizedes probléma, ami dagadódagad és ki tudja hol áll meg? Ugyancsak kérik az elvtársak, hogy az óóvodai és bölcsödéi férő helyeket oldják meg a következő 5 éves tervben, ne csak közelítsük, mert ez elsősorban a kiskeresetű fizikai Idolgozhók cs ád­­jait érinti és nem elhanyagolható a munkaerő-kérdés szempontjá­ból sem. Elvtársak! Kérjük a KUngresszust, a Központi Bzottságot es mindé pártszervet, hogy foko ottabban és mindenütt szerezzenek érvényt annak a helyes elvnek, hogy a pártban minden párttag egyenlő.. Fejleszteni kell a párt belső életét, növelni a pártmunka mozgalni jellegét. A kommunisták fokozzák politikai aktivitásukat, fordutsunk nagy figyelmet a tömegeket foglalkoztató problémákra. Tudjuk, hogy mindez nem egyszerű, hanem komoly hard kérdésé. De a Kongresszus és a Kuzponti Bizottság bizton Inaga mögött érezheti efiben a harcban az kgész párttagságot. Kedves elvtársak a megválasztandó Pártbizottságnak alapszervezetUnk tagsága sok sikert erőt és Jó egészséget kiván felelősségteljes munkájához. , Egyetértünk a lakásprogramhoz javasolt kiegeszitesekke es meg javasoljuk: , , _ . , 1. A lakásosztályok /Tanácsok/ társadalmi bizottságai a lakas igénylők környezettanulmányinak elkészítéséhez vontán a munkahelyet is kkeressék meg az igénylőknek és a- lakáskörülmények- a gyermekek, cs ádtagok szama- a szociális helyzetük mellett legyen meghatározó szempont a munakhelyi magatartás, a munká­­r m hoz való viszony az ottani kollektíva véleménye. L —-------------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom