Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1975-02-08

A munka- és Üzemszervezésre vonatkozó párt- és állami határozat nyomán szövetkzetünk jellegének megfelelően kialakítóba belső mecahnizmusát» Az Ügyvitelt gépesite tu. . Ezzé... egy h tekonyabb gazdálkodás alapjait raktuk le, i. . teremtettünk ezekhez feltéte­leket . Az eddigi tapasztalatok ozitivak, amely abban nyilvánul meg, hogy az egyes munkaterületei, jobban áttekinthetők, a hibák és fogyatékosságok yorsabban felszínre kerülnek, másrészt az önelszámolás nevezetű e alapján az egyes szervezeti tg 'Cégnél a jövőben igazsagosabbel­­osztás elvet tudunk érvényesíteni. Eddig a pozitívumokról beszéltem, és ezt természetesnek, x tartom, mivel a fejlődést az eredmények mutatják, de tudjuk nagyon jói, ahol fény van, ott árnyék is van, és ezt az elet minden területűn o meg találhatj uk. KÍXná Nem mindegy azonban, hogy a kettő között milyen az arany, mi a több. Pl. ; kezdetben káder gondjain voltak, ezen sikerült yvitani, ma már töb mint 4o felső diplomás, főleg fiatal dolgozik szövetkeze­tünknél, és ezenkívül igen széleskörű továbbképzés beiskolázás is folyik. A munkaerő-utánpótlás változatlan gondot okoz es e téren előre lát­hatólag sok javulás nem is várható. Különösen az élelmiszer kereske­delem területén aggasztó a helyzet. A vagyonvédelem teröletén is sok még a tennivaló, bár javulás van, de nem kielégítő. Ez a leltárhiányokban, valamint az anyaggazdálkodás területén meglevő lazaságokban nyilvánul me. . ügy Ítéljük me; , hog, szövetkezetünk minden területén törekedni k 11 a belső tartalékok feltárása, az ésszerű takarékosa g érvényesíté­sével a hatékonyság növelésére. Errevonatkozóan éves intézkedési tervet dolgostunk ki, most már csak az a fontos, hogy ezt me is valósítsuk. Kedves Elvtársak! Még a visszásságod,a beruházások gondjait szeretném felvetni, ami negatívan hat a munkánkra. Po.: területigénjfbevételi engedély, csak akkor lehet folyamatba tenni, ha a beruházásra inr r döntés szüle tett, és egy ilyen engedélynek a me, szemese több mint felevet vesz igény. e. L______ i----­- 43 - "

Next

/
Oldalképek
Tartalom