Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/1)

1970-10-10

r . n Horn Dezső /Postavezérigazgatóság/ Egyetértek a beszámolóval, olvastam a beszámolóból, hogy a Párt vezetőszerepével megkülönböztetett módon foglalkozott. Foglalkozott, olyan kérdésekkel, mint a gazdaságpolitika, várospolitikai kérdések. Foelalkozott a párt belső életével, országos hatáskörű szervek­kel, amelyek a kerületben vannak*1 A kerületben-van a postaszerv is, amely a lakossáe szempontjábói igen fontos. A Postavezérigaz­­gatósás különösen fontos intézmény, mert sz egész ország hírközlé­sének feladatait irányítja, Hem közömbös, hogy a Vezérigazgatóságon dolgozó elvtérsak, vezetők elsősorban a kommunisták, hogyan dol^ goznak, valamint a Pártbizottság ebben az intézményben az irányi­tást hogyan lát.ia el.’ » . Posta előtt igen nagy feladatok állnak az elkövetkezendő időben, í Posta nemcsak mennyiségi fejlődés előtt áll, hanem forradalmi minőségiévéltozások llőtt is. A Posta hírközlési feladatai a táv. közléstől, a TV adásig, az adatszolgáltatástól az ürtávteoz és a térj d kí lZ jelentős műszaki, technikai változásoknak vagyunk S amelynek bázisa a hir.dásteCnikai Ián Rottary rendszerről s crossbar rendszerre tártunk át. A koaki álla kábelgyártását *z iparnál megrendeltük és ezt epit.iuk be szükséges helyeken^ Különféle műszaki, technikai berendezesek soro­­zatát állitottuk üzembe, ami jelentős változást “edmenyez. Elége dettek csak akkor lehetünk, ha a lakosság igenyelt kiélést juk megfelelő hírközléssel. Szeretném közzétenni, hogy jelentős forrom ÍÍÍső kezelésének gépesítését, nlum/ níU. vlló helyezését tüztük ki célul.; Nemcsak ványboritékok rendszeres! * in(iokoláa, a pártszervek se­is^Sf afe!*sőbb¥pártszerv.kre is gondolok.­jelentő, változás következett be az * A posta a régi köiteegvetésből uj vállalatin^aj J forr4saira tá­­vé változott. Bzazt [jelenti, aogy ü maszkodva kell végezni feladatait.1 L ----

Next

/
Oldalképek
Tartalom