Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/1)
1970-10-10
r « n Őrlik János; közlekedés-1 Építő Vállalat KISZ. szervezet titkára. A Pártbizottság beszámolójának 44. oldalán a szocialista ifjúsági brigádmozgalom témája szerepel, és az ifjúsági brigádok eredményei. A szocialista ifjúsági brigádokról, illetőleg arról, hogy a munkásifjuaág hogyan él - elmondana néhány dolgot, a Végrehajtó bizottságunk megítélése alapján. ■1969-ben 42o fővel 27 ifjúsági brigád vett részt a szocialista munkaversenyben. Teljesítette a párt által kitűzött feladatokat a szocialista ifjúsági brigáddal kapcsolatos egyéb követelményeket. Gondoskodtak a fiatalok kirándulásairól, szórakozásairól, sportjáról és olyan embereket neveltek, akik nagy feladatokat tudtak megoldani. Nagyon busz e vállalatunk valamennyi KISZ tagja arra, hogy i9$9_eg tevékenysége alapján a vallalat elnyerte a KISZ p ti Bizottság Vándor zászlóját, finnek érdekeben 19 ezer óra társadalmi munkát végeztek a fiatalok. A vállalat megbecsüli a fiatalok munkáját, llo fiatal részesült Kiváló Dolgozó kitüntetésben. A ifjúsági brigádmozgalomnak akkor van jelentősége, ha megvan tnitvp tartalommal, ha úgy tudnak beszelxii a fiatallal, a.K.1 xe ^ megy a knzenba, bármelyik munkahelyre, hogy amikor a munkahelyeról hazamegy, agy néz ki mintha a patyolatból 0°“® ^ építőipari munkásokról van szó es ez nem kis fejlődést jelent. Lónvefíe3 a nyiíht és őszinte beszéd, az alulról jövő kezdeményezés! és hogy ez nálunk megvan az megnyilvánul a X. Kongresszus történt felajánlásokban. JBrdemes eljönni aKKV-hez az elvtarsak nak és megnézni, hogyan dolgoznak ezek az ifjúsági brigádok. További terünk, o0y újabb ifjúsági munkahelyeket hozunk létre. A beszámolóval egyetértek, elfogadását javasolom. , Kovács Andrásáé: Gsaba-utcai Alt. Iskola Igazgató l ts ' Pártszervezetünk nevében kell elmondanom, hogy mind a tézisekkel, mind az anyaggal pártszervezetünk egyetert. Nem is lehet másképp, mert életünk legfontosabb kérdéseivel foglalkozik. Mégis úgy erezzük, hogy egy elvi dokumentáció nem foglalkozhat részletesen minden terület problémáival. így nagyobb lehetőség^nyílik azok tartalommal való megtöltésére. Foglalkozik a szavak es tettek egysege, vei, és megállapítja, hogy küzdeni kell azok ellen, akik csak szavakban fogadják el az elveket. Szeretnénk, ha itt a felelossegrevonás szó szerepelne, de főleg a gyakorlatban ervenyesulne. A tézisek sokat foglalkozik az önállóság gondolatával és megállapítja, hogy nagyobb önállóságot kell adni a min iszterekneK. &s. L— — ’----_J