Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Lakóterületi Munkabizottság, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/13)

1985-12-10

4 I • , “ I- 8 -Változatlanul sok kritika éri a "hálapénz" elfogedhatécágát. Többen fogalmaztak úgy, hogy rontja a beteg-orvos viszonyt, és terhet jelent az a tudat, hogy elvárják az idősektől is. i Többen utaltak a szomszédos szocialista országokban kialakult gyakorlatra, amely jobbén megközelíti a "minden beteg egyfor­ma" modellt. Úgy vélekedtek, évtizedek óta rendezetlen hely­zet és a feloldására nincs is készség sz egészségügy vezetői részéről. A beszélgetésekből levonható, hogy a "hálapénz" megí­télése rosszabb és szigorúbb a közvéleményben, mint amilyen a » valóságos tény. j f A közhangulatot befolyásolja, hogy milyen mértékben kapnak segítséget a legnehezebb körülmények között élő időskorúak, akiknek egyrésze nemcsak anyagi segítségre, hanem gondozásra, emberi kapcsolatok teremtésére szorul. A 71.kerületi Tanács, a IHÍP, a Vöröskereszt és a volt munkahelyek foglalkoznak ez­zel. A legeredményesebb - forrásai és lehetőségei miatt is ■ a XI. kerületi Tanács munkája. A XI.kerülő ti Tanács időskorunkkal kapcsolatos szociális tévé• kénysege nagyon széleskörű. A XI. kerületi Tanács - fővárosi kezdeményezésre. - akti vak be­vonásával 1934-85-ben 14.ooo 75 éven felüli, nyugdíjjal nem .rendelkező, ill. 2.2oo.—Ft/hó alatti és feletti nyugdijat kapó időskorú helyzetét mérte fel. Ennek nyomán növelték a rendszeres segélyben részesítettek számát. A felmérés azt is felszínre hozta, hogy az alacsony nyugdíjjal rendelkezők kö­zül sok az állandó vagy rendszeres gondozásra szoruló. Sokukba- a jövőt illetően nagy a bizonytalanság, féle lem, hogy a lakbér, a tüzelő és a gyógyszer megvásárlására telik-e? 1985-ben /november 2o-ig/ 1.4oo fő részesült, 2,.3oo esetben rendszeres vagy esetenkénti segélyben /Soo-8.000.--Ét­ig 126 főt étkeztetettek ingyen vagy csekély /havi 32.—Ft, té-ritóssel, 4 öregek Napközi Otthona működik loo férőhellysi és 1985 évvégén kerül átadásra ez uj nyugdíjasok háza. ./. kl * ■ -:.tp

Next

/
Oldalképek
Tartalom