Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.16.a/11)
1981
> * helyzetben adódó feladatokat /termékstruktúra változtatása, hatékonyság, minőség, export-import arány, stb./;- fontosnak tartottuk a szocialista közgondolkodás fejlesztését, ezért célul tűztük ki, hogy fellépünk a szocialista elveinkkel, erkölcsi életmóddal, értékrendünkkel össze nem egyeztethető' jelenségekkel szemben;- erősiteni kívántuk a hallgatók cselekvő hazafias ér- ^ zését, a proletár internacionalizmus elvének elfogadását, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok fontosságát;- meg kivántuk értetni hallgatóinkkal hazánk külpolitikai alapelveit, a békés egymás mellett élés politikáját® Az MSZMP KB 1976.október 26-i határozatának végrehajtása megkövetelte, hogy fejlesszük a párttagság marxista- ^ leninista világnézetét, azonosulását a párt politikájával# Ezért nagyobb gondot fordítottunk ebben az oktatási ^ évben a pártoktatás mozgalmi jellegének erősítésére. Eredményesebben kapcsoltuk propaganda munkánkat a budapesti, a kerületi pártmozgalom eszmei-politikai feladataihoz# Ennek érdekében a szakcsoportok megvitattak az MSZMP XII«kongresszusa és a VI# ötéves terv, az SZKP XXVI.kongresszusa anyagának feldolgozását, figyelembe véve a kerület előtt allo feladatokat# Országos probléma úgy az állami egyetemeken, főiskolákon, mint a M-L.Esti Egyetemen, hogy a hallgatók a kívántnál kevesebb klasszikus müvet dolgoznak fel. Ebben az oktatási évben kevesebb klasszikus müvet dolgoztak fel a hallgatók, de azt alaposabban és nagyobb körültekintéssel tetteko i- 6 -V)_____________________ _______________