Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.16.a/10)
1987-06-23
: 9 * . t I- 4 dolgozó kommunistákkal szemben is. Kommunistáink döntő többsége megfelelő módon ismeri a szakszervezetek helyét és szerepét társadalmunkban, a párt szakszervezeti politikáját, és a szakszervezetek elvi-politikai irányítá| sával kapcsolatos feladatokat, módszereket. Azonban vannak olyan párttagjaink is, akiknek politikai aktivitásuk az átlagosnál kisebb és ez kedvezőtlenül hat környezetükre, nemcsak a párt, hanem a szakszervezeti munkában is. A szakszervezeti szervek munkájának tapasztalatai- Kerületünkben a szakszervezetek gazdálkodást segítő munkájára általánosan jellemző, hogy részt vesznek a helyi gazdaságpolitikai döntések előkészítésében, a feladatokra történő mozgósításban, a végrehajtásban, az ellenőrzésben. Javaslataik a munkaszervezés javítására, az anyagellátás, a folyamatos munka feltételeinek biztosítására illetve növelésére vonatkoznak. Erőteljesebb a törekvés a hatékonyság és a rugalmas gazdálkodás segítésére, a munkafegyelem javítására. A differenciált ösztönzés megvalósításával az egyetértés általános, de a megvalósítás esetenként nehézségekbe ütközik (szubjektív és anyagi feltételek hiánya, és a mostani bértarifa rendszer is inkább nehezíti mint segítit ezt a törekvést).- Az elmúlt években jelentősen növekedett a vállalatok önállósága, nem kevesen új irányítási rendszerre tértek át. A vállalati tanácsok megalakulásával a szakszervezeti testületek jog- és hatásköre nem változott. Jól ismerik a meglévő ellentmondásokat a hatásköriségekben, eddig ezeket megoldották, de várják, hogy ezeket a törvények, rendeletek tisztázzák. Javaslatként több helyről is felvetődött, hogy változtatni kellene a szakszervezeti joggyakorlás jelenlegi formáján. A vállalati kérdésekben Vállalati Testület hivatott a jogok gyakorlására. E testületek magas létszáma, nem teszi lehetővé egy-egy téma érdemi megvitatását, különösen nehéz ez azoknál a vállalatoknál, ahol több vidéki gyár is van, itt szinte lehetetlen megoldani, hogy a BT ülés munkaszüneti napokon kerüljön megtartásra. Célszerűbbnek tartanák a decentralizálást, és hogy a VSZB gyakorolná a jogot. . / . c _ I a-mvr m----------------------------------------------------------------------------------------- -------- i. ^ ^