Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1985-11-15

Ennek megvalósítását a Fővárosi Tanács VB. Művelődésügyi Főosz­tályánál kezdeményeztük. A középiskoláskoru lányok továbbtanulásának biztosítása érdeké­ben kereskedelmi és közgazdasági jellegű szakközépiskola indi­­tasa szükséges. Ez az Egri 3. utcai iskola bővítésével és a Váli utcai altalános iskola tantermeinek felszabadításával, naqvobb beruházás nélkül megvalósítható. A Bánát utcai dolgozók általános iskolája egy 20 tantermes qép­­es gyorsíró iskolává bővíthető, ill. alakítható. Az uj és bővítendő középiskolák mellett fontos a megkezdett C József Attila Gimnázium rekonstrukciójának mielőbbi befejezése hogy ne növekedjen a középiskolások elhelyezési gondja. Kerületünk sporttevékenységében meghatározó szerepet a tömeq­­sport, a munkahelyi, lakóhelyi és diáksport jelent. A diák, a tömeg és az egyesületi sport komplexebb és koor­­dináltabb fejlesztsével az egészséges életmódra való neve­lést kívánjuk erősíteni. A sportlehetőségek további bővítését szolgálja a Kondorosi úti tanuszoda építése, mely az oktatási célok mellett a tömeg­sport igényeket is kielégítheti. A fiatalok sportoktatásának biztosítása érdekében tovább kívánjuk folytatni a sportudvarok kialakítását. Az igazgatási feladatok korszerűsítése, a lakosság jobb ki­­szolgálása, a nyilvántartási rendszer továbbfejlesztése érde­kében a VII.ötéves tervidőszakban tervezzük a számitógépes adatfeldolgozás bevezetését. Anyagi erőforrásaink korlátozott volta miatt modulárisan bővíthető rendszer megvalósítására törekszünk. A rendszer a VII.ötéves tervidőszak utolsó évei­ben már átfogná a tanácsi munka egészét. I Pénzügyi feltételek A VII.ötéves tervi pénzügyi feltételek elemzésekor, a pénzügyi kondíció meghatározásakor nehéz viszonyítási alapot találni. A VI.ötéves tervi számokhoz való viszonyítás - a két tervidő­szak teljesen más feltételrendszere miatt /szabályozó változás, árváltozás, folyamatos hatáskör bővülés, stb./ - nem ad egy­­értelmüen valós képet. Mindemellett a pénzügyi források be­szűkülését jelzi a VI. ötéves tervi várható és a VII. ötéves * tervidőszakban tervezett fejlesztések összehasonlítása. Az l.sz. mellékletben jelzett hatáskör bővüléseket - mint azt a számadatok mutatják - a pénzügyi források nem követik /VI.ötéves tervi várható 550 mFt, VII.ötéves tervi tervezett 621., ill. 611 mFt./ IG I- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom