Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1984-11-28

é *- JIj­! Az innri szövetkezetek számarányuknál és nagyságrendjüknél jelentősebb helyet foglalna!: el a kerület gazdaságában. Fejlődésük dinamikus, gaz­dasági helyzetük stabil. Az ipari szövetkezetek tevékenysége szerteágazd, megtalálható műszeripar, hiradástechnika ipar, vegyipar, járműipari, háziipari és szolgáltató jelle­gű egyaránt. A szövetkezetek termelési értéke, illetve árbevétele a folyó tervciklus­ban, több mint 40 fJ-kal növekedett. A gazdálkodás hatékonyságának fejlő­désére jellemző, hogy az egy foglalkoztatottra jutó termelési érték, a jövedelmezőségi mutató, jelentős mértékben növekedett. A szövetkezetek jelentős exportot bonyolítanak le. Az éves árbevételnek mint­egy 40 &-a szocialista, mintegy 20 £~a tőkés exportból származik, A kerület­ben működő szövetkezetek többsége ma már korszerű, nagyrészt újonnan kiala­kított telephelyeken gazdálkodik, A szövetkezetek szinte mindegyikénél az elmúlt években kisebb-nagyobb lét­számcsökkenés volt tapasztalható. Részben a munkaerő goiidok áthidalására alakultak a különféle kisszervezetek, szakcsoportok, szövetkezeten belüli gazdasági munkaközösségek, a szolgáltató szférában pedig az önelszámoló egysegek, A szövetkezeti demokrácia fórumainál: működése, a választott testületek munkája hatékonyan segítette a vezotést, a gazdálkodás eredményességét. Az építési piacon jelentkező igények mind teljesebb kielégítése, az épi- 1 tési folyamatok szervezettségének növelése, az átfutási idő csökkentése, a minőség javítása, az épitőanyagellátás javitása, mennyiségi és minőségi választék bővítése érdekében a kerületi épitő- és épitőanyagipnri vállalatok eredményes munkát végeztek, 3r I .... ' ■■■:*

Next

/
Oldalképek
Tartalom