Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.16.a/9)

1978

, ....:.,:!* I II i I í; ';J '’0f^:^Mí/ ■- 6 -Az elfogadott Cselekvési Programok többsége a célkitűzéseknek meg­­felel* Az éves gazdaságpolitikai feladatok tervszerű, átgondolt vég­zéséhez jelentés segítséget nyújt. Azzal, hogy évinduláskor a logfon­­tosabb kérdésekben konkrét feladatot fogalmaz meg a különböző szin­tű pártszervek és szervezetek számára, lehetővé teszi azok szemé­lyekre való lebontását, egyéni pártmogbizatások kialakítását. így biztosítható, hogy egy-egy témában kialakul a szomlóleti egység és ezen keresztül a cselekvési egység is. A feladatok koordinálása nagyban hozzájárul a párhuzamosságok kiküszöböléséhez, a munka ha­tékonyságának növeléséhez. A kedvező tapasztalatok mellett néhány vonatkozásban gondok is fol­­^ lelhetők:- nem világos még mindenhol, hogy a gazdasági féladatoknak itt a politikai vonatkozásaira kell a hangsúlyt fektetni, igy a fela­datok is elsősorban politikai feladatok. A program a pártszer­vezet programja, és irányitó szerepéből adódóan jelennek meg a gazdasági és tömegszervezeti vezetés feladatai,- a másik gyakran jelentkező gond a Cselekvési Programok elfogadá­sának időpontjával fUgg össze. Teljesen érthető, hogy a év­értékelő és a következő évi feladatokat meghatározó Illését kö­vető BPB és kér, PB Üléseket követően kerülhet sor a vállalati Cselekvési Programok elfogadására. Erre az elmúlt években kiala­kult gyakorlat szerint csak január második felében kerülhet sor. Erre az időre a vállalati tervek már túl vannak az ágazati minisz­tériumok véleményezésén, zsűrizésén is. Ha a program összeállí­tását a január második felében sorra kerülő testületi ülés elő­készítéseként fogjuk fel, a kér. PB határozatának feldolgozásaként, akkor az eredményessége csak korlátozott lehet. A készítésénél abból kell kiindulni, hogy a központi feladatok adaptálása csak úgy biztosítható, ha a saját helyzetüket alaposan és folyamato-1 san elemzik, amelyhez jó alapot nyújt a gazdasági terv készíté­sénél ugyancsak szükséges elomzés. Másszóval nem a testületi ülés, hanem az éves tevékenység előkészítéseként kell felfogni a Cselekvési Program összeállítását, A tervkészítés folyamán meghozott döntésekkel párhuzamosan a politikai föladatokat is meg kell határozni. Ennek biztosítása két szempontból is szük­séges: egyrészt így a terv kritikus pontjaihoz tud kapcsolódni 9o ......... ................................... ■ — — — -............................................. - ....................................................................................................................................................................................................................................... — ~ * ^ - #■■***■■ m­■ " - l mm* m i m ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom