Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.16.a/8)

1973-09-27

i ■*- 2 -nyék saoroncsóson találkoztak, nagyon komoly adottságai vannak o föladat botöltésoro, mivel hosszú ideig egy jelentős nagyüzemben dolgozott mint mérnök. Az üzemből hozott egészséges szemlélete a Fővárosi Tanácsnál is olőnyére fog válni. Kérte a jelenlévő tanácstagokat, hogy támogassák Tóth elvtársnak a Fővárosi Tanácshoz való kerülését és adjanak lehetőséget arra, hogy fel­mentsék általános tanácselnökhelyettesi tisztségéből. Külünbon Tóth elv­­társ nem fog elszakadni a kerülettől, mert mint a XI.kerületi Tanács tagja továbbra is fog itt dolgozni. Eginetcr Józsof; Elmondta, hogy a kerületi Tanács Végrohajtó Bizottsága is mérlegelte Tóth elvtárs személyével kapcsolatos tényeket. Véleményük szoi’int az a feladat, amelyet Tóth elvtársnak budapesti szinten meg kell oldani, egy nagyon szép és komoly feladat és több vonatkozásban nehéz is. b loth clvtars^hozzallasa, magatartása maradjon meg olyannak, mint amikor megismerték és munkája során törekedjen arra, hogy ennek a föladatnak ^ minél jobban megfeleljen. A Tanács kommunista tagjai nevében nagyon jó egészséget és jó munkát f kivan neki. Határozat: A Tanács kommunistái tagjai egyetértettek Tóth Ferenc általános tanácselnökhelyettcsi tisztségéből való felmentésével. Grubics István: A megüresedő általános tanácselnökhelyettosi tisztség i betöltésére javasolja Varga László tanácselnökholyettes elvtársat. Vele kapcsolatosan elmondotta, hogy egyidőbon került Tóth clvtárssal a I kerületi Tanácshoz és a három és fél év alatt szerzett tapasztalatai alkalmassá teszik arra, hogy eredményesen dolgozzon a javasolt munka­­területen. E hely betöltésével az eddigi szakmai felügyelete megmaradna, vagyis a kulturális, ogeszségügyi és a szolgáltatási terület. A szak­ié lü gye létre vonatkozóan a Tanácstörvénynek nincs clőirása, az mindig a helyi gyakorlatnak megfelelően történik. Varga elvtársat ismerik, aki munkáját maximális szorgalommal igyekszik ellátni, reméli, hogy ezen a területen még jobban fog tudni dolgozni. Kérte a Tanács kommunista tagjait, hogy a beterjesztett javaslatot támo­gassák. Határozat: A Tanács kommunista tagjai egyetértettek Varga László általános tanácselnökhelyettcssó i való megválasztásával. Grubics István javaslatot tett - Tóth elvtárs felmentésével és Varga olvtárs általános tanácoelnökholyettessó való megválasztásával - a meg­üresedő tanácselnökhelyettesi tisztség betöltésére, egyenlőre raogbizással.- I 1 i í — ii ............ - . .........._------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*

Next

/
Oldalképek
Tartalom