Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.16.a/7)

1959-11-25

---------—-------------------------- i. mm----v m > • 3 -inisztérlum, ahol &z első téma kidolgozása ssár az egész intézőiét le­­'kötötte volna* ízen a téren Igen komoly viták alakultak ki. Géluzorü az lenne, hogy hoznánk minél előbbre a realizálhatóságot. Elvként kelle­ne lerögzíteni, hogy a kutató Intézetek eredét ne forgácsolják szét, hanem csak néhány témán dolgozzanak, A kutatási eredmény zárójelentésének tartalmazni kellőne a gazdaságos­áéi számítását is, nézetem szerint az Intézetekben bolsö tanulmányutat i is kellene szervezni. Ugyanis az egyik osztály sokszor nőm tudja, hogy | a másik osztály milyen eredményeket ér el, A kül.:ő segítség nyújtással kapcsolatban szeretné® hozzátenni, hogy kéjj­­sett, tudományos gárdánk egy-két tudományos munkatárs kivételével az ö­­rogebfe generációból korül ki. Intézményesen kellene megoldani az után­pótlás kérdését, %y-fcét évre ki kellene küldeni tunulmá yutra a fiatal mérnököket, Nálunk a múlt évben 8 tanulmányút volt. A KŰSST vonalon sajnos az a helyzet, hegy a 1 ©górdeke 1 te hbök m egyes szőkeiákban nem szerepelnek, A mi profilunkba vágó KÖST szekcióban a Szovjetunió részéről 2 küldött van, kizárólag kutató emberek és nm mi­niig tórium! adminisztrációs ©mbarek.Ha a KÖSf egy energiagazdálkodási szekciót hoz létre, akkor Igen sajnálatos, hogy ebben a az oltóiéban pont a űrtechnikai kutató Intézet nm szerepel, Szeretném ha az ilyen kórdéek megbeszélésére a minisztérium kikapcsolá­sával beszélgethetnénk az Oszrágos Tervhivatal illetékes szakembereivel. Mtval fmm et.i Az Építéstudományi Intézet áttért ebben as evbon a vál­lalati rendszerre, Ka az év azt mutatta, hogy ez igen helyes volt. A következőkben szeretnék áttérni a kutató intézetek irányítása szerepé­re, László ©Ívtárs említette, hogy az Akadémiához kellene tartozni a ku­tató intéseteknek. Az Akadémia légüres térben mozog és ha oda tartozná­nak a kutató intézetek, akkor teljesen elszakadnának az ipartól. Az ipar­ágakhoz való tartozásnál io vannak problémák. Igen sok esetben belesz 1- nak a kutató intésetek munkájában.Keresni kellene egy olyan utat, amely megadja a lehetőséget arra, hogy ne szóljanak bele a kutató intézetek munkájába, az egyes iparágak, Ehhez kapcsolódik a káderképzés kérdése, A iidoaányos káderképzőst a ,-s tudományos intézetben kellene lebonyolítani, Nincs tudományos aspiráns pl. nálunk sem az Építéstudományi Intézetben. KSS* vonalon például egészen véletlenül tudtuk meg, hogy a betonacél kérdésével foglalkozó szekció éppen Budapesten ülésezik. Természetesen mint elsősorban illetékes szervet az Építéstudományi Intéseiét nem hívták meg, Így az ülésen nem vettünk részt, A kutató intésetekben kidolgozunk szabványokat, technológiákat ée ha jók kikerülnek az üzembe. Az újítás kérdése nohezebb. Újítsanak a» Gáborok, de a technológiai fe­gyelmet tartsák bo. Az újításokat adják le a kutató intézeteknek ás en­gedjék meg, hogy a kutató intézetek kllcisérlétezzék, tökéletesítsék, 1 MttBBta mt.A. Az Országos Tervhivatal igen helyesen látja a problémákat. A kutató intózotek profiljának kialakítása. Olyan sok témát adnak a ku­tató Intézeteknek, hogy nem lehet ogy-ogy témában mélyebben belemenni. Nincsen Idő rá. Nálunk Is előfordul, hogv egy órabor 5-6 témával foglalko­zik. ki kellene a sok témából választani olyan 5—6 témát, cuaoly az illeté­kes kutató intézet profiljába tartozik és ki is tudja kutatni, iá minisztérium illetékes iparága konkrét segítséget nem ad, Jönnek külön­­;bűző problémák évközben és a már úgy is feszített tervünket még erőszaka­­jsan továbbioazitik, L t j

Next

/
Oldalképek
Tartalom