Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1987-03-11

------------------------------ ----*» ■ " ^ M I H '' ' S8I > : •:> 0 J- 9 -Volom Sándor elmondta, hogy bár munkahelyén a mozgalomnak nagy hagyományai vannak, mégsem jó a mai kép.Többféle követett módszer létezik, van brigád, amelyik valóban sok munkát vállal - de több pénzt is kap érte. Ettől szociálist ább?- teszi fel a kérdést. Él még az"adminisztráló tipusú1'brigád hagománya is. Befejezésül a helyzetet magyarázó társadalmi-gazdasági körül­ményeket vette számba. Potornai Bertalan az elmondottakhoz csatlakozva a versenyforma és az elismerések nem megfelelő ösztönző ere jérőljbeszélt. Ki­fejtette, hogy az anyagi érdekeltség erősebb, mint például a kulturálódási igény. ' h ^ Dr.Szatmári István: összefoglalójában javasolta, hogy a vb vegye tudomásul a sokrétű áttekintést. Érzékelhetőek voltak a problémák, amelyek nem a kerület helyzetéből adódnak, inkább a változásokat tükrözik. Ennek megfelelően áttekintést, vál­tozást igényel a munka verseny-mozgalom, amelyet hőskorában is jellemzett bizonyosfajta illúzió. Ahogyan a vállalatok hely­zete is változik a hatékonyabb gazdálkodás, a minőség irányába, ügy a munkaverseny sem lehet egysikú, felülről megszabott. Mérhető eredmények kellenek. Az eredeti szervezetek is változó­ban vannak a hagyományos brigádkötelék is egyrészt felbomlik, másrészt kiegészül /ld.VGM/. Mindezek nem jelenthetik a munka versenyről való lem on dást, a nem anyagiakhoz" kapcsolódó részek felszámolását. A közössé­gi célkitűzés nem újkeletű, de nem is avuló érték- átértékel­ve, átrendezve meg kel tartanunk. A munka verseny-mozgalom irányítása évek óta rendezett - nem a párt kezében van, hanem a vállalatok és a szakszervezet együttműkö­désének eredménye. Ebből fakadnak az ellentmondások is, igy a lemaradások bepótolására, a szervezetlenség elpalástolására való felhasználása. A kérdéssel súlyának megfelelően kell foglalkozni. A 7o. évfor­dulóra legméltóbb felkészülés: a magyar gazdaság minél ered­ményesebb íeL jesitménye , amellyel a szocializmust támogatja. Az egyes célkitűzések /minőség, takarékosság, egyenletesség, stb./ egyéniek. Akkor érik el céljukat, ha megfelelően össze vannak kötve a vállalati belső érdekeltségi rendszerrel. . / . /A k.

Next

/
Oldalképek
Tartalom