Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1984-06-06
- 1 ■ “ " ■ J L..' 1 é Az 1983/84.évi pártoktatás a felsőbb pártszervek és a kerületi Pártvégrehajtó Bizottság határozatai és útmutatásai alapján folytatódott. Hozzájárult a párt eszmei-politikai, szervezeti és cselekvési egységének erősítéséhez, mozgósított a gazdaságpolitikai célkitűzés megvalósitására. Segítette a nemzetközi politika összefüggéseinek és társadalmi életünk jelenségeinek megértését. Az eredmények mellett azonban ebben az oktatási évben is - tapasztalható volt egyes területeken a hatékonyság hiánya, a formális szervezés, az ezekből adódó merevség.érdektelenség. ^ I. a./ A kerületi pártbizottság /a szeptemberi budapesti felkészítőket követően/ immár hagyományosan megtartotta a propagandisták részére szervezett évinditó feltészitőjét. Ezen a pártoktatás általános feladatai, a legfontosabb nemzetközi és gazdaságpolitikai kérdések mellett megfogalmazódtak a helyi, kerületi tennivalók is. Ezt követően az egyes részterületeket irányitó ellenőrző szakcsoportok is megkezdték munkájukat, amelyet az egész oktatási évben tervszerűen, munkatervüknek megfelelően végeztek. A propagandistákat felkészítő előadások színvonala többségében megfelelt a követelményeknek. Dói segítette tájékozottságukat, hogy a titkárképzőre rendszeresen meghívtuk az adott terület propagandistáit. A propagandistákkal kapcsolatos általános tapasztalatok; A propagandisták nagyobb része hozzáértéssel, lelkiismeretesen látja el párt feladatát. Sajnálatos azonban, hogy a propagandisták egy része a legjobb felkészítők tapasztalatait, módszereit nem alkalmazza munkájában. A felkészítőkön történő megjelenés is változó, egyes esetekben nem kielégítő. t I 1 1 '-'mmmrnmmm m-rn .mti