Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1983-02-02

m é- 3 -A pártértekezlet és a Politikai Bizottság határozatai összességében eredményesen és időarányosan valósulnak meg, a Kertészeti Egyetem Pártbizottságának átgondolt, tervszerű és dinamikus munkája nyomán. Az elért eredményekért a kerületi Végrehajtó Bizottság elismerését és köszönetét fejezi ki az egyetem kollektivájának, a párt és állami vezetésnek. II. ^ Az egyetemen folyó pártmunka további eredményességének biz­tositása érdekében a kerületi Párt Végrehajtó Bizottság <~~s az alábbi feladatokat határozza meg; 1./ Az egyetemi pártbizottság feladatát továbbra is a párté rtekezleten elfogadott, valamint a Politikai Bizott­ság 1981. évi februári határozata alapján készített in­tézkedési tervben megfogalmazott célok és feladatok határozzák meg. A pártbizottság együttműködve az intézmény állami vezetésével gondoskodjon az időarányos végrehajtásáról. ^ 2./ Az egyetem kommunistái tevékenységük középpontjába továbbra is a halig atók kommunista szellemű nevelését állitsák. Biztosítani kell, hogy a szakmai képzés keretei alapozzák meg a világnézeti nevelőmunkát. A hallgatók körében végzett politikai munka eredményeként javuljon a politikai aktivitás és közéleti tevékenységük. El kell érni, hogy növekedjék a pártba belépni szándékozók köre. A felvételre alkalmas hallgatók még az egyetemi éveik alatt váljanak a párt tagjaivá. i jf j 21 \ í'_______________________________________________________________________________________i ————— — ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom