Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1982-03-31
1 1• I i- 4 -A vita alapján a PVB egyhangúlag elfogadta a Fegyelmi Bizottság javaslatát és Szitár Endre et-at - tekintettel az elkövetett cselekmény súlyára és nevezett et. eddigi életút j ára - a szigorú megrovás, végső figyelmeztetést" pártbüntetésben részesítette. Dr.Szatmári István et. a PVB határozatát ismertette a PVB- re meghívott és azon megjelent Szitár Endre et-tal. Szitár et. megköszönte a PVB, bizalmát és annak adott kifejezést, hogy legjobb tudása szerint igyekszik hibáját a párton belül kijavítani. ^ c./ Egyebek A PVB Novák László et. előterjesztésére egyetértett azzal, hogy a BVM PB irányítása alatt álló közbülső PV megszüntetésre kerüljön és a jövőben az öt alapszervezetet közvetlenül a BVM PB irányítsa. Dr.Hurbán Lajos et. előterjesztése alapján a PVB megvitatta és nem emelt kifogást az ellen, hogy az Emotronic KFT párttitkára, Túrái Ferenc et. munkaköre szervezeti megszűnése következtében kellő körültekintés mellett más beosztásba kerüljön. ( Dr.Szatmári István et. tájékoztatta a VB-t az április 4.-e alkalmából korábban már elfogadott kitüntetés átadásáról. A PVB egyetértett azzal, hogy április 4-e alkalmából dr.Részegh Csaba et - munkahelye állami és pártvezetése javaslatára - Munka Érdemrend Ezüst fokozata kitüntetésben részesüljön. r r ■ i__________________________________________________________________________________ I