Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1982-02-03
j : f ! * i I- 3 -A beszámolók tükrözték az alapszervezetek éves munkáját, s tartalmazták a XII. kongresszus által megfogalmazott magasabb követelményrendszert, valamint a helyi gazdasági- szervező munka végrehajtását is. Értékelték a vezetőségek munkáját, a tömegszervezetek pártirányitásán belül kiemelték a párttag tisztségviselők tevékenységét, s a még meglévő hiányosságokra felhivták a figyelmet. Kiemelten szerepeltek a gazdaságpolitikai kérdések. Követelményként fogalmazódott meg - általában -, hogy a vállalatok gazdasági terveinek kidolgozásába még jobban be kell vonni a pártalapszervezeteket. Mindenütt értékelték a szocialista brigádmozgalom, a munkaév verseny eredményeit. Ezzel kapcsolatban többhelyen kritikusan megfogalmazták, hogy kerülni kell a formalitást s kam<r\ pányjelleget. A beszámolók számot adtak az alapszervezetek szervezeti életének rendszerességéről, tartalmáról. Értékelték a pártcsoportok munkáját, a tömegszervezetek tevékenységét, a gazdasági vezetéssel kialakult munkakapcsolatokat, valamint az irányitó szervek ellenőrző, segitő tevékenységét. Minden beszámoló foglalkozott az agitációs és propaganda munka értékelésével, a politikai oktatás minősítésével. Néhány beszámoló túlzottan gazdaságpolitika centrikus volt. Szinte mindenütt foglalkoztak a munkásőrség megalakulásának 25 éves évfordulójával. Értékelték az alapszervezetekben i dolgozó munkásőrök munkáját. Az alapszervezetekben lévő párttag nyugdíjasok szervezeti hovatartozásáról konkrét döntések nem születtek, de a határozatnak megfelelően minden érintett helyen foglalkoztak a kérdéssel, s 1982-ben taggyűlés elé viszik döntés végett. Élnek az egyéni elbírálás lehetőségével, s segítenek a lakóterületi beilleszkedésbe. A beszámoló taggyűlések kiemelkedő eseménye volt a tagfelvé- 1 tel. Alapszervezeteinknél - az ütemtervnek megfelelően - 22 fő tagfelvételére került sor. i____________________^______________j f