Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1978-04-12
— ,1.. « .< 1 1 J 1 I ' ' '■ -------------------------------------r— > — 6 — 10. perckor jöttek~be a Kapitányságra* ' Íí^urta r*. ^örm. et. jelentését, valamint az én jelentésemet mellékelem*/ A fenyítést azért nem tartottam megalapozottnak, és jogosnak, mert engedélyei voltam othol, ha nem megyek haza akkor a kétkiskoru gyerekem nemtud bemenni 22- óráig a lakásban, amiből komolyabb probléma is adothatott volna, mivel a kislányom 7- éves, a fiam 12* fKapitányság Vezető elvtárs közli velem, hogy csak neki lett volna I joga engem hazaengedni, az ügyeletes tiszt et- nem* Jílohmaa. .Iatván__r* örm et. pártcsoportbizalmi, közli velem, hogy ebből olyan nagyügyet csinálnak, ami szerinte is jogos volt a hazamenésre, nem rég az én hazamenetelem előtt, Ö parancsra szolgálatból* 07- órától- 13-óra 30, percig Tárnoki et-al és 1 Barbalics et- al, az egyik ismerősüknek Csepelen vették átt a magángépkocsit, a szolgálati gépkocsival, az akkor hogy lehetett & jogos. A[Többesetben én is parancsot kaptam, hogy szolgálati gépkocsival 1^ vitesem el egyes et- at. magánügyben, _ l ^ 1978* jan* 23-án, és előtte való napon A szolgálati gépkocsi t \ /_TárapkjL.et lakására hozza viszi az Írógépet a XlV.ker./ből.persze 0 ez is magánügyben ez nem probléma./ r' Ugynézki, hogy nagyobb problémákat azzal akarnak takarni, hogy kissebb ügyben egyből fenyitést szabnak- ki, és nem az bántott hogy megkell fizetni pl, az üzem anyagot, mert azt megisfizetném azonnal^ hanem az, hogy azonnal a katonai ügyészséggel fenyegetett a Kapitányság Vezető et, hogy én bűncselekményt követtem el, 3- évig, terjedő szabadságvesztés jár érte, én akkor anyira ideges voltam > hogy nem néztem meg nála a BTK- könyvben, hogy az valóban bcs- ny lett volna, de azóta hiába kerestem a Könyvben nem találtam meg. I I Lehet, hogy nehezen tudom bebizonyítani azt amit leirtam, de büntető jogifeleloségem tudatában kijelentem, hogy ez mind igy igaz, a Pártcsoportbizalmi elvtársakat meglehet kérdezni, ők ismerik a problémákat, és remélem elismerik mondani, mert minden problémát nemirtam I le én sem mert az túl hosszú lenne. Vezetőségből.lUgrics- Muhi- Pin- « tér et* is eltudmondani egykétdolgót, és amit 1 eirt'anPviszont" megtudják erősíteni, hacsak befolyást nem gyakorolnak rájuk, mert ^ én nemközöltem velük, hogy én a Budapesti Rendőrfőkapitányság 1 Pártbizottságához fordulok panaszómmal,Plána akik már nemszolgálnak 1 nálunk, pl* Iván László, et. nyugdíjas r.ftörm. Szirom Antal r.szk \ aki sajátkérelmére leszerelt,Az állománytagjaiból is bárkit meglehet kérdezni. f Azzal^is bizonyítani akarom, hogy mennyire nem nézi a Kapitányság Vezető elvtárs sokesetben embernek a kisebb beosztású rendőröket A rendőri jelentés alapján 1978. jan. 28-án a Skála rendezvényen vesz részt a Gellértszállóban, Az egyik ismerősével Sulytó József Bp.XIV.ker Ujvidéki-u„58.sz. alatti lakossal a szolgálatos rendőrök intézkednek Győri Sándor r. örm, Tóth József szkv et. ak, a KRE,beosztottai, akik a XI*ker*Gellérttéren teljesítenek szolgálatot.Igazoltatják Sulytot • aki az IM-36-30, frsz. gépkocsit ittasan Vezeti.1978, jan. 29-én 02- or és 03- óra között, Dr. Tóth L*r. alezr et. Odament a szolgálatos rendőrökhöz, lehülyézi Okét, csavargónak elmondja, és nem engedi intézkedni az ittasvezetővel * XI.ker.Kaps-ról megyki a gkj-őr hívásra, de az már csak részben tud* intézkedni, mert az ittasvezető elmegy akkora* a gépkocsival. A jogszerűen intézkedő rendöröknek azt közli, hogy a főutcán fognak elrohadni, a jelentést a KRE-nél megtalálható. Mivel a rendőröket azzal vádolta, hogy ittasak, elmentek Vérvételre és § jelentésüket megtették. l A X^ .ker<>beosztottaif hogy előjárói viszonyba léptek a KRE beosztotaival szemben parancsra, nemtalálható jelentés a XI.kér. k. ______________________________________-C0___________________________________________ ^ i' /,,**l*h ■ . mutPs ■***,..&wMké-