Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1971-03-17
— —^----------19 r- 15 - é Javaslom a Végrehajtőblzottság fogadja el az anyagot jónak minősítve, döntsön úgy, hogy készüljön el a határozati javaslat három hét múlva. A határozat elkészítése után az üzemi PB. kapjon tájékoztatót a kér. VB. üléséről. Havrán et* $Öoaztályvezetők feje feletti átnyulással kapcsolatban* úgy érzem abba az irányba haladunk, hogy erre igy nincs szükség. Jobbnak tartjuk a gazdasági egységekhez történő lejárást, ellenőrzést. KISZ-szel kapcsolatban: egyetértek azzal, amit Pataki elvtórs összefoglalójában elmondott. Egyetértek azzal, hogy határozottabban kell fellépnem, de most értünk odáig a párt VB. részéről, hogy ezt a problémát helyre tegyük, ügy érzem, hogy a választásokig eltudjuk vinni a titkárral, a választások során azonban végleges megoldást kell találni. 1 : Azt szeretnénk kérni, hogy a határozati javaslat elkészítésére 1 f hónap határidőt kapjunk, tekintettel a közbeeső egyéb tennivalókra. ^ Szabó et* ügy "'érzem, hogy a vállalatvezetés a pártvezetéssel közösen a KISZ szervezet, illetve a KISZ titkár tevékenységének megítélésében egységes. Az az elgondolásunk, hogy ha egy mód van ne csináljunk menetközben változást. Az ón megállapításom is egyértelműen az, hogy a jelenlegi KISZ titkár nem alkalmas erre a munkára. Úgy érzem helyesen döntünk akkor, ha a választások során döntjük el ezt a problémát. Pataki et t Javaslom a VB. fogadja el az előterjesztett anyagot, döntsön úgy, hogy öt hetet adjunk a határozati javaslat elkészítésére. Végrehajtóbizottság Pataki elvtárs javaslataival egyetértett. kmf • /ijEataki János*/ ^’elsőtitkóra f r Q Q&oJvl '' ' ________________________ - ■ -...................................................- -......................................................... - - I — ....- - - - — ■ ------------------------------------------------1