Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1967-01-11

“ 5 " á ha a bizalmi csoport elosztás megkívánja hogy csak 4-5 fos csoport felett is legyen bizalmi, akkor úgy kell átszervezni, ne távirányitásos bizalmi legyen, amint ez a beszélgetés egyik résztvevőjétől elhangzott. A gazdasági munkában általában jó eredmények vannak, ehhez képest a politikai munkában van lemaradás. Szigorúbb elbírálás alá kell vonni azokat az elvtársakat, akik évek óta, hónapok óta nem vesznek részt taggyűlésen, aktíva munkában. Aktívabb politikai légkör, nagyobb követelmény legyen a párt­tagokkal szemben. A haladás feltételei adottak a pártszervezet számára. Felhívja a figyelmet, hogy a taggyűlés többet foglalkozzon a ter­meléssel, munkaverseny, bérezés, kérdésével. Mezei elvtárs: A vállalat vezetőivel valn beszélgetés, sok gondolatot, témát vetett fel. A vállalat sajátosságát, jellegét figyelembevéve megállapítható hogy a magas műszaki számhoz képest,alacsony a fizikai dolgozók' száma. A pártszervezet főirányát a fizikai és műszakiak együtt­működésére kell fordítani. Többet kell tenni a kollektíva r"'. bekapcsolásáért a vezetésbe. A vállalat munkája egyedi jellegű, ezért a helyes kapacitás arány kialakítása nagy jelentőséggel bir. A fejlesztési profil széles, ehhez mérten nagy jelentőséggel bir a teivnelő kapacitás megfelelő felfejlesztése, a szervezési irányítási tevékenység, fejlesztése, a programozás munkájának javítása. Hiányos a dolgozók megfelelő tájékozottsága. A tervezett szervezeti változtatásokról az uj^gazdasági mechanizmus keretei között még nagyobb jelentőséggel bir a vállalati termelési, ■szervezési feladatok megismerése a dolgozók részéről is. Éppen ezért állandóan figyelemmel kell lenni a pártszervezetnek a vállalati gazdasági irányítás munkájára. Vitatkozik Muli elvtárs álláspontjával a vállalati anyagkész­letről. Helyes, hogy a gazdasági vezetés foglalkozik az irányítási rendszer tudományos módszereinek alkalmazásával, pld. a háló-tervezés. A műszakiak között sok a fiatal. Ezek elsősorban műszaki kér­désekben közelíthetők és lehet hatni rájuk. A műszaki gárda kialakításánál foglalkozni kell az eszmei-politikai nevelé­sükkel, a gyár harmóniájának, profiljának kialakításában be kell vonni őket, pld. műszaki klub élet megindítása mód­szerével. A pártszervezet tekintse feladatának ezek folytonos tájékozottságát a politikai kérdésekben is. Az a tapasztalat, hogy a gazdasági vezetők felsőbb_szinten nem eléggé aktivak, ezekkel az elvtársakkal politizálni is kell, nemcsak műszaki, gazdasági, hanem politikai kérdésekről is lépésről-lépésre. . A pártvezetőség a politzálási igényen túlmenően adjon segítséget is a gazdasági vezetőknek a politizáláshoz. Nagyidéi et.: Beszámol a szakszervezeti választás munkájáról, jelölő " bizottság eddigi eredményéről. 33 ^ ------------— ^ | * * '-"•Mmmmm «•

Next

/
Oldalképek
Tartalom