Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1967-05-03
í *-16-VáIasztott szerveinken kívül alapsze rvezeti szinten is érvényesíteni szükséges a Szervezeti Szabályzat meghatározását: "a pártszervezetek joga és kötelessége a területükön folyó munka átfogó ellenőrzése, a vezetők beszámoltatása." Ennek jelentősegét és fontosságát alapszervezeteinkben is fel keJl ismerni, élni kell vele. '■’*) Szakszervezeti Bizottságunk felkészülésé az ui gazdasági mechanizmusra. i| ’ ■ ■ * < v y A Központi Bizottság határozata egyértelműen kimondja: Az uj gazdasági mechanizmusban jelentősen fokozódik a szakszervezeteknek, mint a dolgozók képviseleti szerveinek a szerepe. A szélesebb körű vállalati önállóság a rugalmasabb gazdasági irányítás magával hozza, de szükségessé is teszi, a szó^ dáliát* demokrácia erősítését, a dolgozók véleményének, javaslatainak hasznosítását, kollektív részvételüket a gazdálkodás irányításában és ellenőrzésében. m . Szükségszerűvé válik vállalatunkon belül is tisztázni mindazon jogköröket, mellyel a szakszervezet, mint a dolgozók érdekvédelmi képviselete kell, hogy rendelkezzen. Kidolgozandó es további munkában érvényesítendő a Szakszer-I vezeti Bizottság döntési, egyetértési és véleményezési joga, mert ennek hiányában -vállalatunkon belül a szocialista demokrácia kérdéseinek helyes értelmezése nem érvényesülhet. Pártszervezeteink és szakszervezeti szerveink között továbbra is biztosítani ^ kell. azt a helyes együttműködést, amely eddigi kapcsolatainkat jellemezte. Továbbra is abból kell kiindulni - és ezt érvényesíteni - hogy vállalatunk Szakszervezeti Tanácsában és Szakszervezeti Bizottságában a párt politikájának kell érvényesülni és a szakszervezeti tagság támogatja, terjeszti, munkáján keresztül megvalósítja a párt gazdasági és politikai célkitűzéseit. A társadalmi szerveken belül külön kell foglalkozni a KISZ szerepével, mely szervezetnek kellő irányítása, majd munkájának kamatoztatása igen nagy jelentőséggel kell, hogy bírjon az uj gazdasági reform feladatainak elvégzése terén. V. ■Ifi N / *. ■ { 'jgl A kitűzött feladatok végrehajtásának üteme. Ji ■; Az uj gazdasági mechanizmusra való áttérés előkészületi szakaszában az előzőekben vázolt intézkedések végrehajtása összetett bonyolult feladatot jelent. „vsat» IS |