Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1966-05-25

} é- 4 -II. A pártt kormány hat ^ rozatok, helyi int 6 ?, ke do s c k melletti a I láaf o g la lásjogál_ A párttag £azdpsá;i voz tőkre jellemző, hogy munkájuk során örvényt sze­­réznek a párt, korú:Íny határozatoknnk, helyi intézkedéseknek. Egyéni pél­damutatásukkal, csoportos és egyéni beszélgetések tartásával cáfolják a téves és‘helytelen nézeteket, magyarázzák a párt politikáját. Egy részük • azonban nagy plénumán nem foglal állast a különböző határozatok, intezw kedések mellett o Ez nem a politikai egyet nem értésből adódik, hanem beszédkészség, lámpaláz okozza. A Végrehajtás során azonban a pártszerve­zetek elsősorban a kommunista gazdasági vezetőkre tudnak támaszkodni, A párt onkivtili gazcHí. ági vezetők nagyrészo gazdasági murik áj rt jó] c llat— , ja. Többsége ismeri a párt és a kormány alapvető határozatait. Az adott területen azoknak érvínyt szerez, do a me llettük való nyij.t kiállásban több probléma van. Egyesek a felsőbb vezetésre való hivatkozással hajt­ják és hajtatják végre a feladatokat. Ezzel leszűkítik a határozat vég­rehajtásában aktivan közremükflök körét. A gazdasági vezetők elég jelen- O tős rétege utasít ásokon keresztül irányit, kevésbé magyarázza az adott feladat célját, jelentősegét és összefüggéseit, Minden vállalnál megta­lálható a "liberális vezető típus", kik a felelőtlen munkával, a határo­zatokat végre ua.i hajt ókkal nem lépnek fel. E csoportositás kisebb arany bán vonatkozik a párttag gazdasági vezetőkre is. I ' ' , : Fenti problémák ellenére is minden pártszervezetnél a határozatok végre­­| hajtásának javuló tendenciája tapasztalható. Fejlődés van a társadalmi '! szervek együtt,átkodé se torén is, 'jobban igénylik a párt és társadalmi szervek segítség't» i Néhány még ma , Is jellemző nézet; — Nem érzik szükségességét a politikai munkának. Ennek megnyilvánulása: ha jól végzem mankómat ez is politikai érdekeket szolgál, /pártönkivüU gazdasági vezetők,/ [j 29-t --------------------------------—---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­v í§ f 1 ■ 1 * ■ i ■ ii i ■ ' f i 1 i 1 'i » *. 1 "" 1 ■ -----------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom