Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1965-01-13
s$ők előtt ez az álláspont Ismert volt., melynek hatása az emberek ' kétkedésében., szemléleiében mutatkozott meg® É kinti vállalatok beköltbztetése előtt került sor az osszavont vállalat középvezetőinek kijelölésére0 Az tizem! P?B® ezen feladat megoldása kapcsán nem tudott elvi stopokra helyzekedaio A funkciók * rs v alő kijelölésnél nem a szakmar- felkészültség* rátermettség ég politikai magatartás volt az alapvetői, hanem az,, hogy az egyes vállalatok hány vezető embert tiad iák biztosi tani Faját dolgozóik köréből® Kanak a körülménynek tudható be, hogy nem mindig & legmegfelelőbb mmber kapta meg kinevezését egy adott terület munkájának irányítására® A kezdeti időszakban a P?B és a g azdasági vezetés ©gyüttmükö- . déséb ér. nem volt meg a szükséges egység és bizalom® A gazdasági vezetés az együt tműködésben za-d/js, annyira a a égi teni akarást * adat in""é kább • az ellenőrzést és állandó fel elő ss égrevonás t érezte.. PV'B0 inkább diktált8 mint vitatkozott0 A vállalat kommunista igazgatója kevesebb biz©lmot 4a megértést kapott a FVA -tői, mint a pártonkisüli termelési főmérnöke A vállalati pártszervezet tevékenységét, munkájának hatékonyságát nagyban visszavetette a vezetőaégválasztások nőtt éu után kialakult állapota Az üzemi EB* váleaztáat csoport csalások., frakoiózáedk, s kommunisták egy részének tevékenységét a- pár t szerüt len, elvtelen magatartás jallezieW3® megválasztásának egy hónapos elhúzódása a .politiko munka folyam vt osságát nehezítette® Az uj i?Bo júliusban kezdte meg tevékenységét® Munkánkat a pártszervezet munkástAlusáttak meghatározásával kezdtük el® Bűnek alapján, igyekeztünk munkánk során biztosítani a párt Vezetőazerepét, á pártszervezetünk egységét és a kollektív vezetést® ’Pörekbci.tüJak a pártvezetés tekintélyének.növelésére, a párttag::!: példamutató m.gatar-■ tása és munkája révén® A IX® félévre elkészített ttunkateyvet te! jesitettük,-, Munkánk nagyobb részét a vállalat műszaki- gazdasági helyzetének vizsgálatai & tennivalók rogha$ározása éa azok végrehajtásának a egitéjsképezte,, * A gazdasági munka megjavítása érdek# en a 'pártszervezet rendszeresen figyelemmel kisérte t havi tervek teljesi'tősének alakulását, mozgositott a sokszor reálisnál nagy obi* mértékben feszített feladótok végrehajtására, a mm egyezer operatívat* "i& közre- ■ működött s f elmer ólő akadályok elhárításában® A d. > lg ez ők nem egy esetben keresték fel a'pártbizottságot * hogy a több helyen elmondott, de Még ne® oldott termeiésí problémák felszámolásában segítsünk® ! ' K . ________________________ ____ _ .......... /............ * ■ ... iirrTfr iiiilflfeii. > i XI