Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1965-01-13

>- 5 - é Apróné etnő: Meg kell mondani, hogy a műszaki előkészítés 1964-ben nem volt meg­felelő# A dokumentációk a gyártásra nem voltak megfelelően előké­szítve# Azonban most sincs meggyőződve, hogy 1965-ben hasonló hely­zet nem fog előfordulni. Van olyan téma, amelynek a dokumentációja meg van, az előkészítés már jobb, de van olyan kétely, hogy váj­jon azok a gépek, amelyeket a Híradástechnikai Gépgyár gyárt, kon­cepció vonatkozásában jóke. Ez felmerül pld, a sziliciumdióda vo­nalán# Sok esetben a szerkesztői munkát nem előzi meg a kutató mun­ka# Ma még senki sem tudja megmondani, hogy a gyártandó darabok technológiai adatai, műszaki paraméterei jók-e. Az I9657ÖS felké­szülés már jobb az előző évihez viszonyítva, bár buktatóval, itt is fognak találkozni, A tervezés kérdésére már az előzőekben válaszolt, Meg kell emliteni, hogy a szakemberek kiáramlása a legsúlyosabb. A kiáramlók zömmel a jó szakemberekből tevődtek össze, akikre a fu­­rógé pgyárt ás, az egyedi és célgép, a próbapad gyártás épület volna, ^ Átmeneti intézkedés történt oly értelemben, hogy a volt ElvíAG dolgo­zókat megfelelő tanfolymokon átképezték. Itt a felmérésbe csúszott hiba, a bizonyos tanfolyamra többen mentek, mint kellett volna, E- zért pótlólag egy újabb tanfolyamot kellett más szakmában beindíta­ni, A munkaerőszükségeltet úgy kell összeállítani, hogy az emberek két szakmával rendelkezzenek, A volt EMAG dolgozók nézetének tekintetében komoly fejlődés van. Bár erre vonatkozólag teljesen megnyugtató választ nem tud adni. Előfordul, ha egy bizonyos cikk megjelenik az újságban, bizonyos következtetéseket levonva még mindig képes egy bizonyos hangulat eluralkodni* xtt ezen a vonalon a politikai munka nem volt elég a­­lapos, 0 igy megfelelő eredmény sem született, 41 fizikai vonalon és az alsóbb káderek vonatkozásában ez a kérdés már nem okoz prob­lémát, a hangul;, tkeltós a középvezetői szint en mutatkozik. Sokat vitatkoztak azon, bog/ tulajdonképpen hogyan is néz ki a vállalat hangulata. Cgy lehet talán megítélni, hogy a 63-64-es évekhez vi~ /"N szonyitva a gondolkodás kérdésében van változás. Volt olyan eset, hogy voltak emberek akik azt mondták, ha újra kialakítanának egy kombájn gyárat, akár 24 óra alatt is ki tudnák állítani a vállala­tot, az emberek ma is együtt dolgoznak a többiekkel, de még ma is elmondanak ilyen véleményt. Tehát a tanulságot levonva ez a kérdés még nem lezárt, A volt furógépesek, htg-sek felé meg /van a bizalom, ez a kérdés már 4-5 hónapja nem vetődik fel olyan élesen, nem hallani, hogy ez fúrógépéé, a másik htg-s. Azonban egy-egy ér­­tekezl ten még ma is,vigyázni kell, hogy ott kik vesznek részt ősz­­szetétel szempontjából, nehogy sértődés legyen, A párttagsággal egy-két esetet kivéve, nincs probléma# Látják,hogy mi történt, bíznak a kibontakozásban, 1 A szervezetsóg kérdésével Takács et# foglalkozott# 1/2 évvel ez­előtt még volt vita a Csepelhez való tartozás kérdésében# c abban állapodtak meg, ha valahol ez a kérdés felvetődik, arról beszélni kell, érvelni kell# ü erről a kérdésről beszéltek és alátámasztot­ták azzal, hogy a vállalat jelenlegi sorbaállását csak Csepel tudja segíteni# Egyes vizsgálatok arra utaltak, hogy a HÍRIG, részéről a vállalat nagyon el volt engedve. A vélemény az, hogy a Csepelhez [ AA ■ 1 11 ---------­.................... .................................... I J J.* I I I I. I " ----- 11 — „ «***» • ,ii 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom