Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1964-10-07

„ . 19G5. I. illetve II. félévére jelöljön meg néhány - a párt éle­tében. fontos - feladatot. Foglalkozzon azzal, hogy mi lehet az oka egyes párttagoknak a szervezett oktatással kapcsolatos pasz­­szív magatartásának, izeket az okokat fel kell kutatni a párt­tagság véleményén keresztül. Javas Íjuk - és megfelelőnek tartjuk -, hogy általában két bri­gád. indul el a beszámolók anyaggyűjtéséhez. Elemzik az előbbi végrehajtásokat, előző tapasztalatokat feldolgozzák, másik rész­ről a gazdasági munkát érintő kérdésekről gyűjt a brigád tapasz­­| talatot. Pártcsoport ülésen bizonyos témákat megtárgyalnak a be­számoló anyagából. Több helyen alaposabban megnézték, hogyan áll­nak a tagjelöltek,kérdésével olyan téren, hogy milyen régen let­tek tagjelöltek. Általában milyen eredményeket értek el pártépi­­tés szempontjából. Ismerteti, hogy a kor. Pártbizottság a közeljövőben elkészíti a választások ütemtervét. Felhívja a figyelmet arra, hogy egyesek talán majd bul közelinek fogják tartani az alapszervi és csúcs­­vezetőségi választások időpontját, ilyen esetben megfelelő ösz­­, szehangolásra van szükség ahhoz, hogy a taggyűlési beszámoló ha. időben elkészüljön. Végezetül 3 pontban foglalná össze a feladatokat: 1) a pártéletet felemelni, 2) emelni a pártvezetés színvonalát, 3) terveinket 1964. évben sikeresen befejezni. Kovács elvtárs: a Végrehajtó Bizottság előtt öt pártszervezet részéről 'érkezett be tájékoztató jelentés. A jelentések, elő­terjesztések különböző színvonalúak voltak és mutatták be, hogyan áll az adott helyeken a vezetőségválasztást előkészítő munka. Ez elsősorban kielégítően a Magyar Kábel Müvek és a Goldberger Gyár előterjesztésében volt látható. A Kozmetikai Vállalat csucsvezetőségének jelentése is elég átfo- O góan ismertette ezt a munkát és Gsenki elvtárs kiegészítő beszá­molójában bővebben is kitért arra, A Hajtómű elsősorban a szervezeti változásokat ismertette terje­delmesen, egyéb feladatokról csak kismértékben adott tájékoztatást, és ez vonatkozik az ÉKMÉ VB.-re is. Ismeretlen annak oka, hogy Orosz elvtársék nem adtak arról tájé­koztatót, amiről elég tömören kaptak feladatot. Az előterjesztések - az elvtársak kiegészítései alapján, és egyéb tapasztalatok alapján - a vezetőségválasztásra vonatkozóan, előké­szítői, politikai, szervezeti munka terén, megfeleka Budapesti és kerületi Párt Végrehajtó Bizottság elveinek. í-lapjánanvéve ez vo­natkozik minden pártszervezetre. Ez a munka különböző hatékonyság-* ; al folyik. 0senki elvtárs figyelmét felhívja, hogy az alapszervezetnek na­­gyobbmértékü szervezeti átrendezése ne vonja el teljes mértélcben erejüket, mert szükséges a vezetőségválasztást megelőző politikai munka területén is foglalkozni a feladatokkal. Ezen túlmenően egész sorát ismerteti más feladatoknak is, mely párhuzamosan meg­oldást kell, hogy nyerjen vállalatuknál. Közben Gsenki elvtárs néhány szóban elmondja, hogy a godalomra náluk sincs ok. Át ' >—-----------------------------------------------------------------; i j ^ ^ ( _n_ ' i

Next

/
Oldalképek
Tartalom