Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1963-11-04

•» a.3> : / - - í Kanos ltíi’ elvtára összefoglaló ja: Jó néhány óráit - hasznosan - fordítottunk a nagyüzemi PB—ok újszerű, sok vonatkozásban bonyolult feladatának elemzésére. A tájékoztató jelöntés sok vonatkozásban segítséget adott, a jelentés elfogadását javaslom. Jelentős mértékben növelte a VB munkájának eredményességét az is, hogy a munkába bekapcsolt titkár elvtársak véleményükről szólották. Ennek alapján megállapítható, hogy a Politikai Bizottság november 2-1 határo­zatának végrehajtásában az érintett pártszervezetek előre mentek, fejlődés tapasztalható, amely fejlődés nehézségeken keresztül érvényesül. A munka során látszik, hogy a megoldást sokféleképpen, többféle módszer*alkalmazá­sával kívánják az elvtársak biztosítani. Hozzá lehet tenni azt is, hogy a módszerek sokfélesége fenn fog állni a jövőben is, a helyi viszonyokból adódóan. A többféle módszerek elfogadása azonban csak úgy lehetséges, ha ezek egységes elveken alapszanak. Ezen elveket körülhatárolta a Politikai Bizottság, a Budapesti pártbizottság által kiadott ÚTMUTATÓ, Ezek betar­tása a kerületi, és a koordinációs titkár elv társak fel'adata. Tapasztal­ható elvi alapvető kérdésekben is bizonyos mértékű vélemény eltérés, amelye tisztázása részben itt megtörtént, azonban néhányra érdemes az elkövetke­zendő időkben visszatérni. * %■ Alapvető dolog amit látni kell, hogy a Pol.Bizottság által meghatározott, majd az ÚTMUTATÓ-bán körülhatárolt koordinációs feladat az egy eszköz, ami alá van rendelve egy alapvető politikai, gazdasági célkitűzésnek, és /"'s' semmi esetre sem keverhető össze uj célkitűzéssel. Eszköz a gazdasági szer­­' vező munkában, és ebből adódik az is, hogy része a gazdasági szervező műn­kának. A koordinációs munka tartalma és módszere egy eszköz szerepét tölti be, amellett, hogy figyelembe veszi a területi élv sajátosságait, és ezzel [ együtt egy lényeges sajátos vonat tartalmaz. Miért kell ezt. hangsúlyozni? Mi döntően arról beszélünk, hogy levfezünk, nevelünk, szemléletet formálunk. Ez igaz. Be a kérdésnek van egy másik oldala is, mégpediglen az, hogy a gyáregységek tapasztalatait, javaslata­it felhasználjuk e a vállalati irányítás javításában. Ez legalább olyan fontos, és nem elképzelhető ennek elhanyagolása. Ha a mi k&ord.iná&á tit­káraink igénylik ezt a gyáregységektől, és fel is használják javaslataikat a központi pártszervezet munkájában, akkor valóban érvényesül a demokrati­kus centralizmus, aminek érvényesülni kell, és kialakul egy őszintébb, emberibb, elv.társiasabb kapcsolat. A koordinációs munka annak a gazdasági szervező munkának szerves része, eszköze, amelynek feladata az országos vállalat irányítása a párt poli— • / * _'é —— ——----------------------------------- ---------------------------------------­­' * «<NMi — I

Next

/
Oldalképek
Tartalom