Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.16.a/4)

1963-11-04

- 3 - « Nem tudom, hogy ilyen tápasztál átok vannak-e, hogy az újonnan létre­hozott gyárak konfliktusba kerülnek a termelékenység kérdésével kap­csolatban* létszám viták alakulnak ki* Ezeknek a vitáknak az elejét kell vuimi, mert közvetlenebb ekkor még a kapcsolat* Úgy gondolom, hogy a gazdasági szervező munkánál még egyértelműbben meglehet határozni a tennivalókat* Minden pártszervezetnek törekedni kell iixru, hogy egy komplex intézkedés legyen, mely gazdasági és poli­tikai vetületű* Nemcsak szervezési, hanem műszaki szervezéseket .is végre leéli hajtani* Tehát komplex terveknek keli születni, /művelet­­terveknek/ mely tartalmazza a szellemi munkának is részletkérdéseit, valamint a munka anyagját és mérő eszközeit* Miután a szervezés meg­­történt a pártszervezet kontroálni tudja és összhangba tudja hozni „ a pártszervezet munkáját a gazdasági tevékenységgel* \ Úgy gondolom, hogy ha a XI. kér üt éti Pártbizottságnak sikerül elér­nie, hogy egyértelművé váljék minden alapszervezetnél a gazdasági szervező munka központi koordinációja, akkor megtaláljuk a pártszer­vezet és gazdasági vezetés minőségi kapcsolatát és tudjuk kontroálni a VIII-ik kongresszusijaidat aro zott célkitűzések végrehajtását* Gteda elvtársi Az elvtársak előtt oimeretes, hogy vaál illatunknál a koordináló munka megindult* Az összevonások után vállalatunknál ked­vezőtlenül alakult a hangulat* A munka megindításánál legfontosabb tevékenységünk az volt, hogy ezt a meglévő hangulatot helyes irányba tereljük* Itt arra gondolok, hogy bizonyos gazdasági vezetők nagyon érdekes szemüveg elé tették az összevonások tevékenységét, hogy nem úgy sikerült, ahogy elgondolták, mással kellett volna összevonni a vállalatot, stb. ilyen hangok jelentkeztek* A párt kap cső latok jóval később indultak meg, legelőször a gazdasági ■ munkakapcsolat indult meg* Kéthetenként összejöttünk .és megbeszéltük u felmerült problémákat* A gyáregységek feladatairól való tájékozta­tás azonban nem történt meg* Az összevonás után hozzákezdtünk a gyár­f tás szakosításához, amely egyes gyáregység munkájában az önállóságot sértette* Itt arra gondolok, hogy a vállalat fe”»sőbb műszaki szervei a műszerek legyártását oda vitték, abba a gyáregységbe, ahol eredmé­nyesnek látták az legyártását* Ez annál a gyáregységnél jő pénzt je­lentett* <^)r) K ______________________—--------------------------------­­J ^ ■’mm MfciiMh ---11 nninBt' —-------^---------------------'----------- ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom