Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1962-03-12
- ■ ■ ■ f * ■■ 1 — —p ■" > ----'—='■ ^-----------------------------------’ ^ • ■mk . > . ' / 2 terület munkánál, színvonalát emelni csak a pártszervezetek segítségével lehet. A tanácstagi beszámolók idején, ott ahol a területi pártszervezetek segítettek jók voltak. A lakóterületi pártcsoportokat be ke,il vonni e munkába., mert sokat tudnak segíteni a Tanács munkájában. Varró elvtárs az anyagot jónak tartotta, igényesnek. La Iszik belőle az, hogy törik a fejüket a hiányosságok felismerésén, f Az anyagban a hogyan van kevésbé kihangsúlyozva. Pedig erre nagy szükség; van, mert nem kevesebbről van szó mint arról, ‘ hogy hogyan megnyerni a tömegeket, hogyan együtt dolgozni velük, hogyan mozgósítani az embereket. Az ellenforradalom utón e téren jelentősen' haladtunk előre, sikerült bevonni az embereket. De bizony ez nem elég kielégítő, még nagyon komoly erőfeszítéseket kell tenni. Az egész munkának egy nagyon lényeges része az is, hogy a pártonkivüliek aktivitása hogyan néz ki, milyen? S munkának tartalmi lényegét az adja meg, menny ire tudják fokozni a pár ionkivüliek aktivitását. ' ^ Az apparátus munkájában elég ötlet, dús elképzeléseik vannak, jó intézkedésekkel képes is az -a parátus ®x±xxxgXEte#±xn±x és a Tanács megválnsztott tagjaival karöltve ezt végrehajtani. Tanácstagjaink mivel.n m tartoznak a legjobbak közé, lapé sről-lépésre kell az apparátusnak njgyon kitxr±óxpaix±xzáióxíexÉkxnyxxggxixfHgixi kitartóan foglalkozni. Tanácstagjaink emberekkel politizálnak, s ha bejön és úgy távozik, hogy nem győzték meg, alá or az kint nem fog helyes álláspontot képviselni. A 1 akó bízottad goknak nagyon komoly segítséget tudnak adni," de nem tudom mit értenek politizálás alatt? xxlxkábiZHiixágHkxisixxkamaiscx xgiiáKiáxxmHHkxx Lakóbizo11 oágainktól politikai munkát, agitációs munkát megkövetelni nem 1.het. Rendkívül komoly határu munkát tudnak végezni, ha a szociali:■ ta együttélés álláspontját kápxixaiik, ha a köztulajdon megbecsülését® megérteti a lakókkal. A gyermek lakóbizottságok létrehozása nem rossz, jó kézben tartva leköti a gyerekeket. Öntuirtát és lelkesedését növeli a gyerekeknek. fs A kommunista frakció munkáját illetően - minden jó kezde: ényezést tönkre tehet, ha a rendszertelenség van a munkájukban, már peaig nincs rendszeresség a munkájukban. A frakció munkának van értéke, nem szabad xxt elvetni ezt a 'ormát. De a módszereket m. g; kéri vizsgálni, hol kell javítani, hogy a frakció működjön. Rudas elvtársnő a gyermek lakó bízott sá gokkal k; posolatosan felvetett hogy egészséges irányzatnak tartja, de még probléma, xxxx ki neveli milyen célzattal ezeket a fiatalokat. A mi tervünk az, hogy az utröző mozgalomhoz csatoljuk, s ifi vezetékkel tartjuk kézbe ezeket. Ez azonban még nem tisztázott kérdés, sem a Tanács Oktatási Oszt-^ tályával xxrái sem velünk erről nem beszéltek, kiél ott a Tanácsülés elé vinnék feltétlenül tsiztázásra szorul. Ambrus elvtársnak az a javaslata, hogy ha ezt az anyagot tanácsülésen megtárgyal j:$k jó le: ne a feladatokat lakóterületi pártszervezetekre lebontani, s a munkába bekapcsolni a lakóterületi pártosopor- i tokát is. A tanácstagoknak rendkívül sokat tudnának segíteni ex re ii ztrált párttagok. Hibáj az anyagnak, hogy a tanács tömegpolitikai szórniélet alakításában nem tesz többet súlyos problémák lehetnek, mint pl. a népművelési munka. Pl. a Bartók Színpad mit adott művelődés szempontjából - ez nagyon jelentős tömegpolitikai oldaláról is. A Tanács Yéf;rehajtóbizottságnak közös akciója van a népművelési munkában a t öme gs z e rve ze t eknek. , ..... J De komoly tömeget jelent a köznevelés is, az iskolát a szelőket érinti. Dióai elvtárs összefoglalóját Elég sok gondot okozott az anyag "őíTs zoXÍTi tjfs a. “tyL ^ ——...................—— - - - ——— ;----— —— — - — _______....... ágé é.e á.v.éy;; .:V'á;bg'a:.0;bl:./;/ ;á:áááá ájjá áegábe.'g ha 'á jéáágáááo;áííiiávf váa]báá'ájááááá'é^áeOOááoá^ i , I m Hl—i ________________________fWWMtf________