Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1983-05-05
” 1 ■ * *---------------—— ' ' ' c—*— ■ ' F *■ ---------------——----------------------------------------------' ^ * . .. *» • í- 4 -A kerület politikai, állami, társadalmi szervei összehangolt, együttes tevékenységükkel őrizzék és erősitsék a kerület rendjét, közbiztonságát és tisztaságát. Jól eIőkészitett, szervezett akciókkal segíteni kell a kerület fejlődését, szépítését. A különböző társadalmi és állami szervek együttes összehangolt munkával járuljanak hozzá a lakosság közösségi neveléséhez. 6./ Megkülönböztetett figyelemmel kell foglalkozni az j f j uság_ képzésével és nevelésével. Az általános és középiskolák- ■ _'■ ■ bán, valamint a kerületben levő felsőoktatási intézményekr\ ben, a kollégiumokban többet kell foglalkozni a fiatalok marxista-leninista világnézetének kia I akitásávaI, az ennek megfelelő cselekvésre késztetéssel. Segiteni' kell az oktatási intézményekben a fizikai dolgozók gyermekei megfelelő arányát és eredményes tanulását. Az illetékes pártszervek továbbra is nagy felelősséggel foglalkozzanak a pedagógusok, az oktatók közötti eszmei, politikai és nevelő munkával, politikai kiállásuk és elr ^ ! , kötelezettségük fejlesztésevel. Javítani kell a pártszervezetek ifjúság körében végzett I közvetlen, valamint a KISZ és uttörőszövetség utján kifejtett tevékenységet. Növelni kell a KISZ üzemi szervezettségét, valamint a munkásfiatalok köréből végzett partepité st. 7./ A pártszervek és pártszervezetek politikai munkája, szervező tevékenysége során kiemelten kell foglalkozni a nagxi_ üzemi munkássággal, életkörülményeinek, iskolázottságának, műveltségének, gondolkodásának fejlesztésével. Továbbra is a munkások köréből kell az uj parttagok nar gyobb hányadát felvenni. Fontos, hogy társadalmi súlyának, :_________________________________________________“____________________________________-I