Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1983-05-05

;«S* i í- 12 -Úgy Ítéljük meg, hogy a kerületi PB irányitó munkája is hozzájárult ahhoz, hogy a nagyüzemi PB-k döntő többsége munkájának szonvonala fejlődött, , alkalmasak feladatuk ellátására. Tevékenységük során alapvetően biztosíta­ni tudják a párthatározatok végrehajtását, munkájuk főként erre irányul. Jelentős szerepük van azoknak a gazdasági eredményeknek az elérésében, amely a korábbi éveknél sokkal nagyobb energiát, hozzáértést, segítő mun­kát kiván. Azonban sok, a korábbi években már felvetődött, illetve újólag jelent­kezett több probléma nehezíti munkájukat. Ilyenek: r ~ a munkae^ő folyamatos csökkenése, elsősorban a fizikai munkaterületeken, " a tervezésben való részvétel az u.n. rugalmas tervezési rend­szerben,- a nagyüezmi pártbizottságok jelentős részének hatáskörébe tartozik a nagyvállalati központ és a kerületben lévő gyárai, ugyanakkor a szakszer­vezeti irányítás a nagyvállalat egészére kiterjed,- az üzemi demokrácia tovább fejlesztésében, az üzemi demokratikus fóru­mok tevékenységének tartalmassá tételében, a szakszervezeti munka irányí­tásában jelentkező uj feladatok, _ " t°bb nagyüzemi pártbizottság /pl. Építőipar, VÁV, VERTESZ, FŐTÁV/ műkö­dési területének földrajzi széttagoltsága,- a pártmunka, a közéleti tevékenység személyi feltételeinek nehezedése /munkaidőn túli egyéb jellegű elfoglaltságok, elsősorban anyagi, egzisz­tenciális előnyök érdekében, illetve a társadalmi munka presztízsének csökkenése/,- az ötnapos munkahét hatása a politikai munkára. r /19 —— ---------------- —_J- 1 9 ■ ■ l ..I m I . I u . I LU» I I 1 'I M 'Ki, 1 " ' ' 1 ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom