Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1982-12-14

* r !i korára való tekintettel nem vesz részt továbbképzésben. A politikai iskolai végzettség megszerzésére kötelezet­tek beiskolázása az 5 éves képzési- továbbképzési terv­nek megfelelően folyamatos. A kerületi PB hatáskörébe nem tartozó állami, intézményi, szövetkezeti vezetők politikai és állami iskolai végzett­sége is javult. A széleskörű külgazdasági kapcsolatokhoz viszonyítva azonban kevés az idegen nyelvet beszélő veze­tők száma. A nők aránya a vezetésben csak egyes területen /pl. okta­tás, textilipar/ javult kismértékben. Ezeken belül sem az első számú vezetők-, hanem a helyettesek, illetve a n középvezetők között. A vezetők élnek a reájuk bizott hatalommal, a közösség ér­dekét szemelőtt tartva végzik irányitó tevékenységüket. Életmódjuk, magatartásuk alapvetően megfelel a szocialista erkölcs követelményeinek. Az elért fejlődés mellett esetenként tapasztalni hiányos­ságokat a népgazdasági érdek következetes érvényesitésé­­ben, vagy lassúságot az uj gazdasági körülmények által meg­kívánt vezetői magatartás kibontakozásában. Általában erősödött a vezetői munkában a demokratizmus, az őszinteség, nyiltság és bizalom légköre. Helyenként azon­ban tapasztalható még a parancsolgatás, a bürokratikus, az emberi problémák iránt érzéketlen vezetési stilus is. A vezetők többségére a politikai, társadalmi aktivitás a jellemző. Kb 70-75 %-nak van valamilyen állandó jellegű társadalmi, közéleti megbízatása. A terhelés azonban nem egyenletes, egyrészük túl sok társadalmi funkcióval ren­delkezik, mig másoknál feltűnő az aktivitás hiánya. i A vezetői hármas követelmény együttes alkalmazásában fejlő­dés tapasztalható, ennek is eredménye, hogy javult a vezetői n “--------------------------------------------------------------------------------J ...- 5 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom