Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1980-07-03
Tőkés relációban a kiszállitási eredmények általában biztatóak. Céljainkkal egyezően 20-25 %-kal várhatóan fognak bővülni. Természetesen ebbe is a vállalatok között nagy a szóródás. A feldolgozóipar termelésének alakulásában a beruházási kereslet csökkenése, az exportpiacokhoz való lassú alkalmazkodás melett több átmeneti tényező is szerepet játszott. így pl. az első n.évi árváltzási tilalom miatt a későbbi magasabb árak reményében a vállalatok halogatták a szerződéskötéseket. Fennakadások voltak a vállalatok közötti kooperációs szerződések betartásában, a szállításokban és gondok jelentkeznek a Rbl elszámolású kivitelben is. A vegyipar és a könnyűipar néhány vállalatánál anyagellátási zavarok miatt esetenként hosszabb-rövidebb időre leállt a termelés. Ma már valamivel a helyzet jobb, a vállalatok közötti kapcsolatok fokozatosan normalizálódnak. A jelenlegi ismeretek, a rendelésállomány alapján az év hátralévő^részében a termelés és értékesítés élénkülése várható. Feltehető azonban, hogy a termelés az év egészében sem éri el a tervezett növekedési ütemet. Említettem, hogy a bányászatnál is csökkent a termelés, sőt a villamosenergia ipari termelési növekedés ütem is csökkent, ez azonban pozitiv. Mind a kettő. Tulajdonképpen a takarékossági intézkedésekkel van összhang— r' bán, ugyanakkor azonban a gépipari termelést alapvetően a belső kereslet és az export lehetőségekhez való alkalmazkodás további gyengeségei okozták. Az építőiparban a kereslet mérséklődésével összhangban országosan, különösen a mélyépítő iparban csökkent a termelés. Az épitési piacon javult a kereslet-kinálat összhangja. Jelentősen csökkentek a visszautasitott épitési igények. A munkát jobban koncentrálják a megkezdett építkezések befejezésére. Kedvezőtlen viszont, hogy mérséklődött a fenntartási épitési munkálatok is. Bp—en is tovább folytatódott az épitési igények csökkenése, ami 79. II. felében már^korábban is megfigyelhető volt. Itt az épitési igények csökkenésével kapcsolatban és az igények és kinálat közötti egyensúly közeledése szempontjából a Bp-i PB eheti ülésén hangsúlyoztuk azt, hogy most^kedvezőbb lehetőségek teremtődnek arra, hogy a fővárosban is kedvezőbb helyzetet teremtsünk a különböző beruházási, felújítási munkák kezdése és befejezése közötti időpont közelebbhozása tekintess tében, valamint a munka minőségi javitása tekintetében valamint a munka szervezettebbé tétele tekintetében. Ezek úgy is érintenek bennünket, mint akik felelősek vagyunk azért az anyagi eszközökért is ebben a városban, de felelősek vagyunk azért is, hogy mennél kevesebb bosszúságot okozzunk és több örömet adjunk a lakosságnak és jól tudják az elvtársak, hogy rendkívül sok bosszúság forrása az, hogy ma becsuknak egy üzletet azonacimen, hogy tatarozzák, aztán két évig iparos ember feléje sem néz és ott a környék lakói egész más helyre kényszerülnek bevásárolni, vagy átadunk egy METRÓ szászt és a METRÓ ugyan működik, de utána mindenki levonul onnan és a földfelszínt pl. az üllői utón most alig-alig tudjuk rákényszerinteni az illetékeseket, hogy hozzák rendbe és fejezzék be az ottani munkálatokat, az hogy tatarozzuk a Mártirok útját, gyönyörűen rendbe hozzuk Margit—hiddal együtt, szinte büszkeségünk a jól szervezett munkának is példaképe lehet, amit ott elvégeztünk. Ugyanakkor ott marad két épület fölállványozva és sőt most már egy 3-at is kezdenek ott állványozni, ezek nemcsak az anyagi eszközeinkkel való okosabb, értelmesebb gazdálkodás szempontjából, hanem a város lakói közérzetének a szempontjából is rendkívül jelentős, hogy hogyan javitjuk meg e területen a munkát. U/ •: '1 I '.......................... .---------------------------------------------------------- ífi f I- 10 -