Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1979-05-08
i- 3 -- A KISZ szervezetek munkájában érezhető bizonyos befelé fordulás, olykor a KISZ programjai aem elég vonzóak a fiatalok számára,- Erősen kifogásolható a KISZ vezetők megjelenési figyelme a kerületi KISZ Bizottság rendezvényein, valamint a határidős feladatok teljesítésében,- Az évenkénti KISZ választások értelmezésében még jelenleg is gondok varrnak, részint ennek tulajdonítható, hogy nem stabilizálódnak megfelelően a KISZ vezetőségek,minden évben a tagok körülbelül 5o #-a f cserélődik, n. A kerületi Pártbizottság kerületi KISZ Bizottságot irányitó__ tevékenysége, A kerületi Pártbizottság 197o. május 17-én Intézkedési Tervet készített az időszerű ifjúságpolitikai kérdések végrehajtására. Ebben kiemelten foglalkozott a KISZ pártirányitása továbbfejlesztésének kérdéséi vei is. A megfogalmazott feladatok arra irányultak:, hogy a KISZ szervezeti C' önállóságának meghagyása mellett tovább javuljon a kapcsolat a párt és KISZ szervezetek között, és ez segítse elő a KISZ öntevekenysegének és felelősségének kibontakoztatását. A kerületi PB munkájában a testületi irányítás valósul meg. Súlyának megfelelően folyamatosan figyelemmel kiséri és segíti a kerületi ifjúsági mozgalom tevékenységét. Több alkalommal vizsgálta, értékelte tt kerületi ifjúság helyzetével összefüggő kérdéseket, a párt VB napirendjeiben rendszeresen szerepeltek a KISZ mozgalom időszerű feladataival foglalkozó témák. /Pl. a KISZ mozgalmi év értékelésének politikai, szervezeti feladatai; A KISZ kádermunkájának értékelése; Pályakezdő fiatalok helyzete,/ A kerületi Pártbizottság ifjúságpolitikai munkáját 1975. óta a PTMB mellett működő Ifjúságpolitikai Albizottság segíti. A kerületi PB a legfontosabb párthatározatokról közvetlenül tájékoztatja a kerületi KISZ Bizottságot, tagjait és apparátusát, esetenként a kerületi KISZ szervezetek titkárait is. Biztosítja a pártpropagandisták felkészülésén----------------------------------------------------"s..............................................................................................J, d ■■■ . :-tS>