Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1979-12-18

.; ,. i ■L Tisztelt Pártbizottság! Kedves Elvtársak! Egy évvel ezelőtti ülésünkön tárgyaltuk a Központi Bizottság 1978. december 6-i határozatát, a Budapesti Pártaktiva állás­foglalását a gazdasági épitőmunka soronlévő feladatairól, összegeztük a pártszervezetek, a kommunisták tennivalóit az 1979-es népgazdasági terv megvalósitásában. _ Mint emlékezetes a párt a gazdaságpolitika 1979. évi fo cél­ját a gazdasági egyensúly helyreállításának a megkezdésében határozta meg. Ennek kellett alárendelni a gazdasági növeke dés ütemét, a belső felhasználást, az export-import mérleg javítását, különösen a nem rubel elszámolású gazdaságos ex­port dinamikusabb növelését. A kerületi Pártbizottság akkori - kibővített ülése a teljes nézetazonosság jegyében zárult, i Ezt követően a Központi Bizottság határozata kerületünkben széleskörű és a követelmények komolyságával összhangban álló r~s feldolgozást nyert, amit a vállalati tervek tartalma is kife­jezett. Midez annak tudtával és érzékeltetésével történt, hogy;- a feladatok megvalósításának feltételei a korábbinál ' feszitettebb, nehezebb munkát követelnek a kollektívák­tól, a gazdasági és politikai vezetéstől,- olyan folyamatnak kell kezdődnie, amelyben évtizedes megszokások megtörésével, lényeges szemléletváltozással haladhatunk előre, a fejlett szocialista társadalom építésében. 5_____| 1 — ' - ■* - ' —............................ ’ ■ * ' 1 I 1 1F -■ 1 ■ 1 ■ 1 “ —^ ^ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom