Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1976-05-28
^ -—» . *pi- 3 -Eirnek eredménye az lett, hogy a különböző vállalati elképzelésekben szerepeltek mindazok, amelyek a novemberi határozat szelleméből következtek. Előtérbe kerültek olyan tevékenységek, amelyek komplex megoldásokat kívánnak vállalati és népgazdasági szinten is megoldódik. Nemcsak egy-egy terület megszervezéséről, jobbá tételéről van szó. Reálisabbak lettek a létszámtervek. A vállalatok úgy terveznek, ahogy az élet és az uj szabályzók azt megkövetelik. Az export tevékenységre való törekvés is jó irányban halad. Megértették az elképzeléseket, fcxgyxxKKKXKk A célok érdekében aktiv tevékenység bontakozott ki. Egyes esetekben azonban még előfordul, hogy a belső tartalékokat visszatartják, mondván "ha ezt is kihasználják, mi lesz a következő évben". Tapasztaltunk olyan jellegű eseteket is, amikor a vállalatok még mindig központi segítségre támaszkodnak. A hibákat nem a saját területükön, har\ nem máshol keresik. A KB úgy foglalta össze az 1976-os évet, hogy teljesithetők a tervek, ha tovább tudjuk a hatékonyságot fejleszteni, a fejlődést tovább tudjuk növelni. Csak munkatermelékenységgel tudjuk növelni a fejlődést és külön kiemelte, az exporttevékenységet, hogy a tőkés export további fokozása nagyon fontos kérdés, de külön foglalkozott a szocialista export kérdésével is. A KB állást foglalt abban, hogy a szocialista esport teljesítése minden egyes vállalatnak nemcsak gazdasági, hanem politikai ügye is. Az első negyedéves tapasztalatról a következőket mondták el. A terveknek megfelelően valósult meg. Elsősorban a teljes termelési értékről van szó. Történtek bizonyos lemaradások, de ez nem befolyásolja az egész éves tevékenységet r* és annak teljesítését. Az anyag- és energiaellátás tekintetében jobb volt ez a negyedév. Volt probléma is, elsősorban a külföldi szállításokkal. Megállapította a KB, hogy a kooperáció javuló az első negyedévben. A túlórák száma is csökken népgazdasági szinten. Ebből következik az, hogy a vállalatok a munka— és üzemszervezéssel többet foglalkoznak, A KB néhány nehézségre is felhívta a figyelmet. A textilipar problémájával foglalkozott a munkaerőhiánynyal kapcsolatban. Ugyanígy foglalkozott az építőipar problémájával is. Kiemelten foglalkozott a budapesti lakásépítés problémájával. Meg kell teremteni i az egységes irányítását a budapesti lakásépítésnek, a területi kijelölés szempontjából. Ez várhatóan hamarosan rendeződni fog. A KB foglalkozott a beruházások kérdésével. Megállapította, hogy a központi beruházások tervszerűen haladtak. Vállalati szinteken átgondoltabb lett. Kiemelte a fejlesztéseknél azt, hogy minden olyan fejlesztést, amit konkrétan tőkés export lehetőseggel szelesitenek, külön figye emmel Kell kisemi.