Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1976-05-28

1 A PMB. Közművelődési és Közoktatási Albizottsága a Dolgozók Általános Iskolája 1974/75 évi tanévének tapasztalatait, és az 1975/76 évi terveket 197 5. szeptember 2-án tárgyalta, és az alábbi fő megállapításokat tette; A tapasztalatok szerint a Felnőttoktatási Konferencia két szempont­ból döntő jelentőségű volt:- megerősítette az üzemeket abban, hogy nemcsak erkölcsi köteles­ségük dolgozóik műveltségének fokozása, hanem egyben érdekűk is. A szocializmus teljes felépítésének feladata sokoldalúan művelt munkásságot igényel.- az üzemek felvilágosítást kaptak a szervezéshez, a politikai és ^ agitációs munkához, a beiskolázás fokozása érdekében. , • I fc ' Megállapítható, hogy az iskolavezetés és az üzemek közötti kapcso­lat fejlődött, erre jellemző, hogy ma már az üzemek előre foglalkoz­nak a jövő évi beiskolázási lehetőségekkel, az iskolavezetés, az üzem igénye szerint igyekszik alakítani a tanítások időpontját. Az oktatás szervezését elősegítette a párt, az állami és a társadalmi szervek agitációs munkája, a javuló állami és személyzeti munka, és az üzemek által nyújtott kedvezmények (jutalmak, tankönyvek fü­zetek juttatása, munkaidőkedvezmény, pénzjutalom, színházbérletek i vásárlása stb.) Helyesnek bizonyult a 15-15 órás előkészítő tanfolyamok megszerve­zése, mivel igy sikerült a hallgatók készségeinek egyszintre hozá­sát megközelíteni. A kerületi munkaerőhelyzetből adódóan, és a vidékről bejárók száma miatt a 8 általános iskolát el nem végzettek száma újratermelődik. További nehézséget jelent az elkövetkezendő években, hogy olyan személyeket kell beiskolázni, akik vidékről járnak be, sokan nem igénylik a magasabb iskolai végzettséget, továbbá sok női dolgozót, akiket a családi kötelmek gátolnak a továbbtanulásban. Ezért szük­séges fokozni az üzemekben a politikai és agitációs munkát, jól fel­épített tervek szerint kell az előkészítő tevékenységet folytatni. Fo­kozni kell a tanév közbeni segítő tevékenységet. _ Z j ^---------- •»

Next

/
Oldalképek
Tartalom