Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1975-04-25

é i-2-Kerület legmagasabb politikai irányitó szerve a Pártbizottság. Azt a feladatot kaptuk a pártértekezlettől, hogy az elkövetkezendő évek­ben eszmeileg, politikailag, szervezetileg irányítsuk a kerületi | pártmozgalmat.Szükségszerű, hogy a felsőbb párt szervek - KB, Politi­kai Bizottság, Budapesti PB - határozatait figyelembe vegyük. Első­sorban a Budapesti PB-től kapunk olyan instrukciókat, amelyek közvet­lenül meghatározzák munkánkat, a feladatok előkészítéséhez szemponto­kat adnak. Végrehajtó Bizottságot a Pártbizottság választotta. Ez Önmagában is mutatja, hogy két PB ülés közötti időszakban ezen testületnek kell ^ ' a munkát végezni. Legnagyobb felelősség a PB-nek jut a munka végzé­­sehol. Ez vonatkozik, azokra a politikai tennivalókra, amelyeket r a felsőbb pártszervek határozatai alapján végzünk, melyeket saját hatáskörben döntünk el. Hatáskört gyakorolva dönteni kell bizonyos kérdésekben, káderkárdések intézése fontos feladatunk, belsőbb pártszervek határozatainak végrehajtásán túl felelősséggel tartozunk a kormányzati szervek határozatainak végrehajtását ille­tően is, melyet politikai munkával kell elősegítenünk.. Ezek a hatá­rozatok közvetve arra adnak lehetőséget, hogy bizonyos kérdésekbe beavatkozzunk, a gazdasági munkát irányítsuk, ellenőrizzük. A kormány­­intézkedések, határozatok, elvárások nem egyszer felsőbb politikai szervek határozataiból adódnak, azoknak megfelelően kerülnek meg­valósításra. Fontos feladat, hogy a kerület életének irányítását politikai kérdés­ek ként kezeljük. Politikai felelősséggel törődjünk a kerület fejlesz­tésével. Kerületi tanáccsal, igazgatási szervekkel való kapcsolat­­tartást fontos feladatként kell kecelni. Ezen irányú munkánkat a hozzánk kapcsolódó alsóbb szervekkel együttműködve, harmonikusan kell végezni. Olyan határozatokat kell hoznunk, melyeket a hozzánk tartozó csúcs-, és alapszervezetek vénre tudnak hajtani, reálisak. Pártbizottság tagjai egyenjogúak, jogaikat, kötelességeiket illetően. Csak bizonyos, funkciók azok, amelyekre olyan kötelezettség hárul, hogy a PB testületé felé külön felelősséggel, előterjesztési lehető­séggel, kötelezettséggel kell állni. / \ i '< I : I ■ "■ V_) / — 1 - .11-1 ■■ - I '' ' ' ...i ' . . , I I. I - —---------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom