Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1974-04-26
mm » -i *+■> - x'-5J> i- 19 -i sakat is meg kell hallgatni. Ha megkérdezik őket, akkor elmondanak egy sor olvan dolgot, amit a vezetőnek szemtől-szembe nem ráérték elraonc.ani. } Több rondot kell fordítani arra, hogy a minősítésben leírtak ellenőrizve legyenek és végre legyenek hajtva. Ha ez megtörténik, akkor a mno - r,ités ténylegesen eszköz marad az emberek formálásában, ui általiban va-'-y csak fehéren, vagy csak feketén rajzoljuk meg az embereket, de ha odafigyelünk kát minősítés között is, akkor kisebb hibákra_menetközben j I is fel tudjuk hivni a figyelmet ás akkor ki tudjak javixani. Azt az elvtársi segitőkószsóget, arait a kommunisták a ielszabadulna előtt s, után 0-v ideig még erezhettek, azt nem minden ecetben lehet ma mar a kádermunkában egyértelműen észlelni. Tehát, ha a kis hibákat elkove - tőket időben figyelmeztetjük, akkor nem igen iog nagyobb hiba. el.vO vetni. Ismert a tártbizottság előtt, hogy az NDK-bán ^dolgoznak fizikai munkások tffl -i g akik egy meghatározott szinten elsajátítják a nemet nyelvet, la ezt 1 a lehetőséget kihasználva négy éve rolnién évben 25-40 fiatalt egy oyen eresztül felkészítettünk külkereskedelmi főiskola levelező tagozatara. ’ ■ Tapasztalataink jók. Tulajdon képpen azért említetnem meg ezt ^pelcu , mert millió lehetősége van minden üzemnek a legartelmesebb laun.myii <~ M lók közül válogatni és az utánpótlást megoldani. Perspektívában kell ólmozni és gondolkozni. A I.Iinisztertanacs is határozatba fogja íoglel ni e -v 5 “vés káde-utánpótlási rendszer kidolgozásit. De erre meg kell íerSeni i KNátoieke?. X*», hős, ma már nem Járható « » 1- 1Q4Ü-191 7-i'- volt, hogy közvetlenül a munkapad mellől emeljük ki a mun■ffl tósokaí veaotőpoantra, de aa is tehetetlen, hogyha a iolyeJ;,at_evek óta H megállt, a. mi társadalmunk a munkásosztály haüálmát kepvioeli o- . fig a hatalmat képviseli nem lehet kiszorítva. További nem elhanyagolható cz ';cir, hogy a fizikai munkásból lett vezető más szemléletet visz magúval ara' romunk lsek problémáinak jobb megértéséhez vezet. Anhoz, hogy ..d ’ munkásokat" alkalmassá tegyük ilyen vezetői tevékenységre, aeljjntos M szerepé van a közéleti tevékenységnek, az a r.ISZ-ben,■ szakszervezet k" .k töneaszervezetekbon kell hogy elkezdődjön. Az írott jogszabályok ■ m csak akkor válnak élővé, ha harcolnak érte és ebben segít nelak a pail *-• I Urv Ítélem meg, hogy a Pártbizotts íg vitája alapján^a készség a határosat végrehajtására teljes. Kívánom, hogy sikereket orjenek el a xelac tok megvalósítasaban. gik Györr.v elvtárs: Az anyag előkészítésekor ismerkedtem meg a kerületi tapasztalatokkal. A 17.oldalon az utolsó bekezdésnél "kollektív vezetesse! döntenek, meg e ckor is, ha a vezető nem ért egyet vele" megxogalmazassal problémát látok. Úgyszintén problémát érzek abban is, hogy a javaslattevő c. xeleiős. U-yoiis r. vezető dolga, hogy a javas!'tok közül a jobbat válaszba és a rosszat elvesse. Tehát csak a javaslat helyességéért valldu, *ja a felelősséget. A vita során kiderült, hogy ez a tevékenység sok mindennel osszeiugg. r mm A párt vezető szerepe a kádereken keresztül valósul meg. innék ellcrui Vitt elhangzottak közül - miután az ifjúsági kérdéssel, a k^mvelodoo- 30l, I nőhatározattal külön is foglalkoztunk - javaslom erősen koncentráljunk erre a kérdésre. I a 3 7n i>lvzéti vezetők kérdésével kapcsolatban. Igaz, hogy a gazdasági vezetőd felelős a kádermunlcáórt - megfelelő segítőtársakkal - os az I § elsőszámú segítője a személyzeti vezető. Úgy velem a mostani határozat j^pf