Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1971-10-01
f i szórással jelentkezik. Az 1 az. Fővárosi Építőipari Vállalatnál 16,3%, a 43 az. ÁEV-nél 8,6%. ’ Az építőipar ráfordításai a bázishoz képest 22.8%-kal emelkedtek. A 43 az. ÁÉV a lakásépítési program keretében 56.6%-kal több lakást adott át. mint a bázis Időszakban, ugyanakkor 11%-kal több Van ópitás’ alatt, mini tavaly Ilyenkor, viszont 6%-kal kevesebb lakás építését kezdték meg, mint a bázis félévében"—— Isiu I . ■ i összefoglalva: ’ A kerületi iparvállalatok és KTSZ-ek 1971. I. féléves gazdasági munkája a hl' i bak ér, a tervmutatók alakulásaira negatív irányban ható tényezők /anyaghiány. . || létszámhiány/ ellenére fejlődést muxat. a multév azonos időszakához képest. Egyre inkább jelentkeznek a hatékonyabb és gazdaságosabb munkára való törekvés eredményei. Megállapítható, hogy " az I. féléves termelési eredmények általában Igazolták az ÓV öleién kialakított tervkoncepclőkal. az 1$71. évre történő gazdasági és politikai felkészülés megfelel?' volfT U- A termelés felfutásának nagyságrendje megfelel az éves terv időarányos "• 8 részének.- A termelésnövekedés létszámfcsSkkenés mellett ment végbe. Az 1970-es év eredményéhez hasonlóan a termelési elfutást ezúttal is 100%-ban a termelékenység növelése révén biztosították vállalataink.- A termelés növekedésnél nagyobb mértékben nőtt á vállalatok árbevétfele. amit a készletgazdálkodási munka javulása tett lehetővé. Mindez hozzájárult a pénzügyi helyzet javulásához is.- A termelékenység emelkedése, a jobb kapacitás kihasználás, a műszaki fej▼ ^ lesztésl munka ea a mun^egyelem javulásának következménye, de ezúttal is "béségitett" a budapesti krónikus létszámhiány is.- Az export árbevétel csökkenése egyes vállalatoknál jelentkező minőségi problémákkal, a kooperáló vállalatok 'határidő elhúzódáséval van szoros összefüggésben. Az építőipar, ezen belül a lakásépítő tevékenységet ugyanazon gátló tényezők akadályozzák:, mint a multév folyamán. 1 ‘ " ' 1 ' n r i " ^ ■ r i n - i. i r - r n r I - t ' ' 1 így pl.:- a fővállalkozók és az alvállalkozók közötti együttműködés feltételeinek * és lehetőségeinek egyeztetése során előtárbé került a vállalati érdek, a népgazdasági érdek rovására.- az építési terület előkészltetlensége. a különböző szakmunkák koordinál latlan, párhuzamos munkája, árviták, a szükséges dokumentációk időbeni ;; rendelkezésre állása, r- anyagellátási problémák,- munkafegyeImi lazaságok. I “ 12 » ' 1 ■ 7/ í ■ ■mm— — --------------------------------------------------—