Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1968-12-20

i- 26 -Az iparban és az építőiparban ez ér végén nintegy X nillio azoknak a széna, akik heH AAÓEÍg nunl^időbon doboznak. Az átállást a IX. kongresszuson elhatározott uteubcn ' 7 tatjuk, következetosobbon érvényt szerezve annak az elv­nek, hogy az átállás feltételeit a vállalatoknak önerőből, a termelékenység folyamatos növelése mellett kell meg e­renteni• A lakásellátás, továbbá a JttdUUtinUnuUfe ol^tós területén is további Szörény mértékű javulás követkéz . be. Az állami erőből kivitelezésre kerülő lakások szama viszont az ideig legalább 10 ?>-kal haladja nos. Az 1969 évi torv végrehajtása során a keletkező többié aorraso­­kát elsősorban a lakásépítés növelésére, illetve a loltas­­épitést szolgáló anyagi- pénzügyi bázis bővítésére xor ják. A lakásépítés mennyisége Budapesten is emelkedik. Jövő évben termelni kezd a III. szám 4000-es kapacitású budapesti házgyár, ezzel tovább javíthatjuk a icvarosi lakosság lcücásholyzotót. Szociálpolitikai intézkedésként javasolják a ;yomofc gondozási segély folyósítását 2 és fél éves ^otartcir^ J évre növelni. Ez mellett, hogy fokozott szociálisé ^ doskodást fejez ki a gyermekes anyák iránt, amomtiiou olősegiti az óvódai ellátottságban megj-évo problémai; enyhítését is. A segélyt elsőként igénybe vevő « = badsága 1969 közepén jár le, c. folyósítási i o i- ■ meghosszabbításának költségkihatása 1969-een l*. 55 mi • forint, 1970-től pedig az évenkénti tobblotkoitseg 150- 160 millió forint lenne. Az óvódai.forőholyok szama 0° lonlog som elégíti ki az igényeket. A lantos és az uze­­■ mek is törekedjenek az egyre növekvő igényeknek neg^ -Igen az óvódai férőhelyek számának; novolusere, keressek ennek nocoldási lGliotőséceit. | ■ .' f'V f ' . i \ . ■ . K . | | *—» ...................................1--------------------------------------------—...... „miig; 1 * .í>

Next

/
Oldalképek
Tartalom