Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1967-05-05

I I i esett - közvetlen forrná>n - r.z ideológiai, elvi kérdésekről. Azonban mindenütt foglalkoztak ez agitéciós és tájékoztató munka színvonalának elemzésével, problémáival, további feladataival,- A hozzászólók kritik ai megjegyzései elsősorban az adott alapszervi veze­tőség és az egyes párttagok felé hangzottak ol, do bírálták - bár ki­sebb: mértékben a helyi psuosvozetőségőt, pártbizottságok és végrehajtó­bizottságok munkáját is..Javaslatok is főként az alapszórv munkájának megjavítására irányultak„ Az üzemi, intézményi taggyűlésokon, pártirtekezlet eken a kerületi Párt­bizottságok, vagy más felsőbb pártszervok fölé kevés kritikai észrevé­telt tettek. A kerületi Pártbizottság fölé kritikai észrevételként hangzott el, hogy esetenkont sok jylontést kér, do rámutattak, hogy a tájékoztató munkát is javítani kall, G. őrsabb, részlet3sebb, tartalmasabb tájékoztatást kérnek fontos kérdésekben, többet mint amit a napi sajtó közöl. A vállalati és intézményi pártért eb ólotokon többen elismerésüket fejez-r ték ki a karul éti Partbizottság irányitó, szervező és segítő munkájáról. Helyeseltek azt ia, hogy a kerületi Pártbizottság kolLŐ önállóságot biz­tosit a pártszervezot éknek és sz érveknek, ^ A különböző szintokon olhangzott észrovételeket, javaslatokat témák szerint vizsgáltuk os ezeket a kérdések fontossága, gyakorisága szerint a követke­zőképpen csoportosíthatjuk: i ^'/ A .Párt belső efotoyol kapcsolatos kérdések.­A viták tartalmából megállapítható, hogy az alapszorvek, de főleg a csucsvezetőségek, pártbizottságok, végrehajtóbizottságok irányitó mun­kája és munkastílusa jelentősen javult. Tudatosaobá, tervszerűbbé vált a pártmunka. A?. j&noítf*&g^^'-il_r_n_ll:iá-ny fontos, területetőn kü­­, ionoséo.' 6e3ll£&&i'.aXX<£L elérni.. a .lövőben. Ezek: a./Szinte mind endtt kiajjoz" ott a párttagságok azon igénye, hogy kell y. kommunisták aktivitását. •A I I /3 | • , ____________ _______________________—---------------------V i

Next

/
Oldalképek
Tartalom