Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1964-04-10

i j ’ V •- 8 -oktatóinak jelentős része /docensek, adjunktusok/ 8-15 éves oktatói gyakorlattal rendelkezik és egyre többen lesz­nek aspiránsok, illetve szereznek tudományos fokozatokat, i Mindkét tanszéknek évek óta saját jegyzete van. Örvendetes módon javult az előadások színvonala és a tananyag-korszerű­sítés során mindhárom tárgyon belül megnőtt a nevelés cél_ jából legfontosabb, de egyben a hallgatók érdeklődéséhez is közelálló anyagrészek súlya. így a filozófia oktatáson be­lül- a filozófia-történet rovására megnőtt a történelmi ma­­í terializmussál, a politikai gazdaságtan oktatáson belül pe­r dig a mai kapitalizmussal és a szocializmussal foglalkozó anyagrészek súlya. A Politikai Bizottság határozatának meg- ^ felelően 4o % fölé emelkedett a szemináriumok aránya. A tananyagokban és a folyó oktatásban bizonyos előrehaladás történt az egyetem jellegéhez való alkalmazkodás térén is. Sokoldalúbbá és tartalmasabbá vált.a marxista tanszékek es^ a szakmai tanszékek kapcsolata /program és jegyzetviták, kö­zös pártcsoportok stb./ és tovább növekedett marxista tan­székek tekintélye, megbecsülése. Mindkét társadalom-tudományi tanszék kollektíváját a poli­tikai - ideológiai egység jellemzi és ez jelentős mértekben hozzájárul az egyetemen folyó eszmei offenziva hatekonysa- ^ gának növeléséhez. A politikai-ideológiai egység további e­­rösitése és az eszmei offenziva hatékonyabbá tétele erdeke­­ben célszerűnek látszik egy-két, oktató-nevelo munkára nem alkalmas oktatónak más területre történő áthelyezése. Az állami ideológiai oktatás ellátásán túlmenően mindkét tan­szék kollektívája megfelelően kiveszi a részét az egyetemi párt, KISz és szakszervezeti munkából. , A hallgatók többségénél a marxizmus oktatás során alapjaban véve egészséges, komoly politikai érdeklődés és nyilt, őszin­te problémafelvetés tapasztalható. Több év távlatában vizs­gálva a kérdést a hallgatók politikai érdeklődése, valamint a szocilizmushoz való viszonyuk pozitívan változott. A szemi- ^ náriumokon kedvező légkör alakult ki az elméleti és politi ai j * #«.» ■ u.;i3fr

Next

/
Oldalképek
Tartalom